5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

– NA, és, hogy megy a sráccal? – kérdezte Hank, miközben ők ketten fényezték a motor sárgaréz részeit néhány nappal a nagy tűz után. A füst és a korom mindenhová bejutott, és még mindig próbálták kiszedni néhány felszerelésükből. A tűz hihetetlenül mocskos volt, az égett levelek és tűlevelek darabkái kavarogtak a levegőben, mindent és mindenkit beborítva.

– Elég jól. Most éppen egy napközis táborban van az Y-ban – mondta neki Jordan, miközben visszacsavarta a sárgaréz kupakot az egyik tömlőcsatlakozásra, miután fényesre tisztította.

– Soha nem képzeltelek el szülőként – jegyezte meg Hank, és Jordan megállt, hogy ránézzen, mielőtt rájött volna, hogy nincs benne a vádaskodás heve. – Szerintem nagyon nagyszerű, amit csinálsz. Rebecca és én is gondoltunk a nevelőszülőségre, amikor gondjaink voltak a gyerekvállalással, de aztán minden megváltozott, és öt év alatt négy gyerekünk született – felkacagott. Hank első három gyereke lány volt, és mindannyian azt mondták, hogy Hank addig próbálkozott, amíg nem lett egy fia. – Azért meg kell kérdeznem, hogyan tudod egyedül csinálni? Becca nélkül elveszett lennék.

Jordan a következő szelepen kezdett dolgozni. – Csak arra emlékszem, hogy az ő korában nekem nem volt senkim, és én mindent megteszek. Benny nagyszerű gyerek. – Szünetet tartott, miközben megnézte a telefonját. A kapitány nem szerette, ha személyes hívásokat fogadnak, de Benny miatt kivételt tett Jordannal. Beszélhetnénk? – az üzenet Duane-től érkezett, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon.

Mi a helyzet? – válaszolta.

Nagyon elfoglalt voltam, de talán Bennyvelmegnézhetnénk a faházat. Mikor jó neked? Ő és Duane szinte minden nap beszéltek, de az elmúlt három napban, a tűz éjszakája óta nem látták egymást. Eljöhetnétek hozzám vacsorázni, és én igyekszem összedobni valamit.

Mit szólnál hat órához? – felelte, majd visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe. Nem akarta, hogy a srácokat zavarja, hogy munka közben sms-ezik.

– Ez nagyon jó lehetett – mondta Hank vigyorogva.

– Benny – válaszolta Jordan, talán túl gyorsan.

Hank kuncogott. – Ha bármelyik gyerekemről is beszéltem, még soha nem mosolyogtam így. – Kissé megpaskolta Jordan vállát, majd visszatért a feladatához.

– Komolyan, ez Benny szociális munkása volt, és ma este fel kellene vinnünk a faházba – nyelt egyet. – Bennyjelenleg jól van, de félek, hogy hogyan reagál majd.

– Miért? Gondolod, hogy van valami, amitől félnie kell, vagy amit nem akarsz megtudni? – Hank letette a rongyot. – Tudom, hogyan működik a nevelőszülőség. Te csak ideiglenesen vagy vele, de ez a kisfiú a bőröd alá férkőzött, és talán ez jó dolog.

– Igen, és mi van, ha kiderül, hogy van egy egész nagy családja valahol?

Hank bólintott. – Figyelj! Te a legjobbat akarod Bennynek, igaz?

Jordan bólintott.

– Akkor derítsd ki az igazságot. Ha megvan, akkor kezelni tudod. De az, hogy félsz a mumustól, nem fog segíteni sem neked, sem neki. – Hank felkapta a rongyot, és visszatért a munkához, miközben a főnök elsétált. Jordan ugyanezt tette, remélve, hogy Hanknek igaza van.

Néhány órával később, egy szünetben ismét ellenőrizte az üzeneteit, és kapott egy visszaigazolást az aznap esti hat órára. A pokolba is, remélte, hogy nem érkezik hívás a műszakja befejezésének időpontja körül. És szerencsére nem sokkal öt után el is tudott indulni, és elsietett az Y-ba. Jordan sietett Bennyért, és a bejárat melletti széken találta, az arca piszkos volt, az inge pedig csupa sár.

– Mi történt?

Benny a padlóra nézett, nem akart találkozni a tekintetével. Jordan leült mellé, amikor a program vezetője csatlakozott hozzá.

– Volt egy incidens néhány perccel ezelőtt.

– Miféle incidens? – kérdezte Jordan óvatosan. Ismerte azt a fajta dühöt, ami egy olyan gyerekben, mint Benny, fel tud gyülemleni, mert az ő korában bőven áradt belőle.

– Julie Arnold vagyok, és ez nem Benny hibája volt – mondta szelíden. – Kyle szülei elválnak, és az a fiú mindenkivel gonoszkodik. – Ahogyan beszélt, úgy hangzott, mintha a végsőkig ki lett volna akadva.

Jordan megfogta Benny kezét. – Mi történt?

Könnyek gördültek végig Benny arcán. – Árvának nevezett, és azt mondta, hogy az apukám rossz – szipogott. – Azt tettem, amit apu mindig mondott, és elmentem. De ő.... – Benny hevesebben kezdett sírni, és Jordan átölelte. – Meglökött, és én elestem....

Jordan felnézett Julie-ra. – Kyle tényleg meglökte, és mielőtt odaértem volna, Benny visszavágott. Feltápászkodott, kirúgta Kyle lábát, és néhány másodperc alatt a földre terítette. – A nő lenyűgözöttnek tűnt, de Jordan nem tudta, mit gondoljon. Annak azonban örült, hogy Benny, úgy tűnt, képes volt megvédeni magát.

– Szerinted apa haragudna rám? – kérdezte Benny, még mindig úgy szorongatva Jordant, mintha egy mentőkötél lenne. – Azt tettem, amit apu mondott, és...

– Semmi baj. Ki tanított meg arra, amit tettél? – kérdezte Jordan.

Benny szipogott. – Az apukám. – A fiú még jobban sírt, és Jordan tudta, hogy Bennymost nagyon össze lehet zavarodva és valószínűleg félt. – De vajon haragudna?

Jordan szorosan átölelte Bennyt. – Bántottad Kyle-t?

– Nem. Én elgáncsoltam, hogy ne bántson többé se engem, se senkit – mondta Benny, miközben elhúzódott. – Apa azt mondta, hogy senkit sem szabad szándékosan bántanom, bármi is történjék.

– Akkor azt hiszem, apukád büszke lenne rád. Én tudom, hogy az vagyok. Nem szabad verekedni, de ha úgy érzed, hogy valaki bántani akar, akkor megállíthatod. – Jordan úgy gondolta, hogy ennek majd híre megy, és egyik gyerek sem fogja többé piszkálni Bennyt. – Szárítsd fel a könnyeidet, mert én sem haragszom rád. Beszélek Miss Julie-val, aztán hazamegyünk, és felveszel tiszta ruhát, mielőtt meglátogatjuk Mr. Duane-t. – Lehet, hogy előbb Bennyt meg is kellett fürdetnie. – Maradj csak itt. Oké? – Amikor Benny bólintott, Jordan és Julie ellépett.

– Egyáltalán nem ő tehet erről. Kyle apját hívták, és már úton van ide. Kyle-t nem látják itt többé szívesen. Több más gyerekkel is meggyűlt a baja. Nem ez az első eset, de ez lesz az utolsó. – Annyira megértő volt. – Benny egy aranyos fiú.

– Igen, az. – Jordan nyelt egyet. – És nagyra értékelem, hogy elmondta, mi történt. – Egyáltalán nem örült, hogy ez történt, de úgy tűnt, Bennynek több rejtett tehetsége is van. Kíváncsi volt, mi lappang még benne. – Sajnálom az egészet. – De nem akart bocsánatot kérni azért, mert Benny megvédte magát. A legkevésbé sem.

– Mi is sajnáljuk, hogy ez történt – mondta Julie.

Jordan visszafordult Bennyhez, és kezet nyújtott neki. Benny elfogadta, és elhagyták a létesítményt, az autóhoz, majd hazafelé tartottak, Benny pedig csendben ült a hátsó ülésen.

Miután megtisztogatták Bennyt, néhány perc késéssel érkeztek meg Duane házához. Duane az ajtóban fogadta, és rögtön beljebb vezette őket.

– Elnézést kérek ezért. Egy kis bajba keveredtünk az Y-nál. – Jordan röviden elmagyarázta, mi történt, miután Benny hallótávolságon kívülre került.

– Ugye csak viccelsz? Leterítette a másik gyereket?– kérdezte Duane. – És az apja tanította?

– Úgy tűnik. – Jordan elmagyarázta, mit tett és mondott, és Duane egyszerűen megveregette a vállát. – Csak remélem, hogy jól kezeltem a dolgot.

Duane ekkor megölelte őt, és Jordan néhány másodpercre belehajolt az ölelésbe. – Nekem úgy tűnik, hogy igen. Legtöbbször csak annyit tehetsz, hogy a szívedre hallgatsz.

– Megpróbáltam. Amikor megláttam Bennyt koszosan és azzal a zúzódással, bántani akartam valakit annyira, amennyire bántották a kisfiút. – Már a gondolattól is megemelkedett a vérmérséklete. De az is lehetett, hogy azért, mertDuane éppen ott volt, és átölelte. Nem volt benne biztos, hogy melyik, és nem is nagyon érdekelte. – Csak azt akarom, hogy jól legyen, és boldog, és a fenébe is, nem kellene félnie a napközis táborban, vagy aggódnia amiatt, hogy mit mondanak majd a gyerekek. – Nagy levegőt vett, és megpróbálta elengedni a feszültséget. Sokkal könnyebbnek tűnt, ha Duane ott volt, hogy segítsen.

– Isten hozott a szülőségben – tette hozzá halkan, mielőtt bevezette őket az ebédlőbe, ahol egy mennyeien finomnak tűnő sült csirke vacsora várta őket.

 

 

– MAJD később összetakarítok – mondta Duane, miután befejezték az evést.

– Hová megyünk? – kérdezte Benny, miközben Duane felvett egy vékony kabátot.

Jordan letérdelt. – Megpróbálunk hazavinni téged, hogy bármi mást is elhozz, amire szükséged lehet. Oké?

Benny egyre feszültebb lett. – Tudom, hogy apa elment. Ott fogok maradni?

– Nem, kicsikém. Hazajössz velem. Csak azt akarjuk, hogy a dolgaidat el tudd hozni. Rendben van ez így?

Benny megnyugodva rohant az ajtóhoz. – Mehetünk már?

Jordan rögtön követte. – Igen. Én vezetek. – A levegőbe dobta a kulcsait, elkapta őket, és beengedte Bennyt a kocsi hátsó ülésére. Duane bepattant az anyósülésre, és Jordan útnak is indított. Szerette volna megfogni Duane kezét, de inkább nem tette a hegyre vezető kanyargós úton, amíg balra ismét rátalált az ösvényre.

Amint mindannyian kiszálltak, Benny fogta Jordan kezét, hogy átkeljenek az úton, majd elindultak felfelé az ösvényen és Duane pedig követte őket. Mire az épülethez értek, Benny már beljebb sietett, de az aprócska nappali közepén találtak rá, és nézelődött.

– Hol vannak a dolgaid? – kérdezte Jordan, és Benny elvezette őt egy aprócska szobába, amely a nappali hátsó részében volt, egy ággyal és egy komóddal. Benny lecsúszott a padlóra, becsúszott az ágy alá, és előhúzott egy kis dobozt, majd egy másikat. – Van még több is alatta?

Benny megvonta a vállát. Csak nézte a dobozokat.

– Szeretnéd, hogy kivigyem a dobozokat a kocsihoz? – kérdezte Jordan, eltökélten, hogy Bennynekteret ad, ha szüksége volt rá. De Benny leült az ágyra, és kinyitotta az egyik lapos, négyzet alakú dobozt, lapról lapra kihúzta, majd visszatette őket. Félretette a dobozokat, visszament az ágy alá, és újabb dobozokkal jött elő, belenézett, majd kisietett a szobából.

– Benny – mondta Duane, miközben követték a kisfiút vissza a nappaliba. Jordan zavartan nézett Duane-re, mielőtt a másik hálószoba felé indultak, és megálltak az ajtóban, ahol apró lábak és lábfejek lógtak ki az ágy alól. Aztán Benny visszabattyogott több dobozzal, amelyeket átnézett, lezárt és félretett, mielőtt ismét az ágy alá bújt volna. Ezúttal egy hosszú, lapos dobozzal jött elő, amely a hely jó részét elfoglalhatta. Végighúzta a padlón, mielőtt levette a fedelét.

Belül vásznak és nagyobb méretű művek voltak. Jordan meglepetten füttyentve lépett előre, mert a művek lenyűgözőek voltak. A dobozból a völgy és a hegyek látképei ragyogtak vissza. Jordan felismerte a várost és a különböző épületeket a távolban. – Ki készítette ezeket?

Benny mozdulatlanul állt, és nézett. – Anyu – mondta halkan. Benny visszatette a fedelet a dobozra, és leült az ágyra. – Apu csinálta azokat – mondta, és a többi rajzos dobozra mutatott. Talán Benny apja így kereste a kenyerükre valót.

– Ezeket is magunkkal vihetjük – ült le Jordan Benny mellé. – Mr. Duane majd segít bepakolni az egészet a kocsiba. Vannak itt játékok vagy más, amiket szeretnél?

Benny lecsúszott az ágyról, és visszaszaladt a másik szobába. Jordan átböngésztette a dobozokat, és megdöbbent a sokféle rajz és kis festmény láttán. Elképesztőek voltak, és ha ezeket Benny anyukája és apukája készítette, ez legalább megmagyarázta a tehetségét. De a többi? A Benny és a szülei körüli rejtélyek csak gyarapodni látszottak.

– Jordan – szólt Duane a nappaliból, visszatette a fedelet a dobozra, és csatlakozott Duane-hoz egyfajta íróasztalhoz. – Van egy nevem. – Felemelt néhány postai küldeményt. – Nézd meg ezt... – Megmutatott Jordannek egy borítékot, amely egy philadelphiai galériából érkezett. – A rendőrség egyáltalán belenézett ebbe?

– Nem hiszem, hogy bárki is feljött volna ide, mióta elvitték Benny apját. A halál természetes okok miatt következett be, Benny pedig a mi gondozásunk alatt áll, így a kérdéseink nincsenek a legfontosabb napirenden, mert más dolguk van. Minden nap érkeznek hívások – sóhajtott fel Duane. – Nem arról van szó, hogy nem érdekli őket, mert érdekli őket. Feszültek, mint mindenki más. – Elvette a galériától érkezett levelet és néhány másikat, majd becsukta az íróasztalt, miközben Benny egy mintás szövetszatyrot vonszolt ki a szobájából.

Jordan segített neki, és belenézett. Ruhák és még néhány játék volt benne, mind belegyömöszölve. – Oké, azt hiszem, körülbelül ennyi, amennyi belefér a kocsiba. Pakoljuk be, aztán zárjuk be a faházat. – Nem akarta, hogy bárki vagy állatok bejussanak.

Néhányszor lement a kocsihoz, miközben megtöltötte a csomagtartót és a hátsó ülés felét. Benny és Duane csatlakozott hozzá, majd megfordult a kocsival, és elindult vissza a város felé, miközben a nap fénye kezdett elhalványulni.

Mire a dobozok a lakásába kerültek, és Benny lefeküdt, Jordan teljesen kimerült. Bement Benny hálószobájába, hogy betakarja, és leült az ágy szélére. Benny a takaró alá gömbölyödve, az oldalán feküdt, félig lehunyt szemmel. – Tudsz nekem mesélni? – kérdezte. – Apu mindig olyan történeteket mesélt nekem, amiket ő talált ki. – Lassan kezdett összeállni egy kép Benny életéről azelőtt az éjszaka előtt, amikor felvette őt az út szélén.

– Nem sok történetet tudok, de megpróbálom. – Jordannek nem olvastak mesét, és nem is meséltek neki lefekvéskor. Többnyire csak azért feküdt le aludni, mert ez volt az elvárás. – Mi lenne, ha megpróbálnék találni neked egy jó mesét holnap estére. Oké? Vagy azt, vagy keresek egy könyvet, amit felolvasok neked. – Talán ez volt a válasz. – Egy pillanat. – Átment a saját szobájába, elővett egy könyvet, és visszament Benny szobájába. – Mi lenne, ha felolvasnám neked az első fejezetet? Egy fiúról szól, aki rájön, hogy varázsló, és egy varázslóiskolába megy. – Jordan kinyitotta a szamárfüles példányt, amit használtan vásárolt, és olvasni kezdett.

Benny nem aludt el, és miután befejezte az első néhány fejezetet, Jordan letette a könyvet a komódra, és jó éjszakát kívánt Bennynek, mielőtt kiment és becsukta az ajtót. Egy olyan szobába lépett, amelyet alig ismert fel. Az összes lámpa le volt kapcsolva, és a dohányzóasztalon három gyertya pislákolt, ragyogóvá téve a szobát.

– Mi ez az egész? – kérdezte Jordan.

Duane odajött hozzá, megfogta a kezét, és a kanapéhoz vezette. – Ez egy csendes este. Benny már az ágyban alszik, remélem, és arra gondoltam, hogy talán te és én elbeszélgethetnénk egy-két órát. – Duane leült, Jordant is lehúzta, és mellé kuporodott, nekidőlt Jordannek, és felhúzta a lábát. – Néha nem baj, ha csak megpróbálunk egy kis időt eltölteni együtt, amikor nem történik túl sok minden. – Az asztalhoz nyúlt, és átnyújtott Jordannek egy bögrét.

Belekortyolt. – Tea?

– Kamilla. Állítólag nyugtató hatású. Tudom, hogy amit Bennyért tettél, sok energiát és elkötelezettséget igényel. És azt gondoltam, hogy talán... – Pillanatnyi szünetet tartott, amikor Jordan közelebb hajolt.

– Nagyon tetszik – mondta gyengéden, mielőtt oldalra döntötte Duane fejét, és gyengéden megcsókolta. – Soha nem volt idő a csendre vagy a nyugalomra, amikor felnőttem. Csupa káosz volt, és a kíváncsiság, hogy mi fog történni legközelebb. – Mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta, hagyta, hogy a nap feszültsége elillanjon, és helyébe egy másfajta izgalom lépjen, amely Duane illatának minden egyes szippantásával és gyengéd érintésével csak fokozódott. Közelebb húzta Duane-t, a párnákhoz szorította, és beleveszett egy olyan csókba, amit örökké akart folytatni.

Néhány perc múlva Duane megnyugtatóan végigsimított az arcán. – Anya és apa megtanítottak a csend szépségére és, hogy időt szánjak arra, hogy nyugodtan üljek – mondta Duane. – Az első évben, amikor náluk voltam, elvittek magukkal Floridába. Béreltek egy kis házat az öböl partján, és az első este kint ültünk, és néztük a naplementét. Láthattad, ahogy a nap mozog az égen, és eltűnik a horizont mögött, aztán ahogy a fény elhalványult, előbukkantak a csillagok és a bolygók, és apa mutatta őket nekem. Csendben voltunk, suttogva beszéltünk, mintha templomban lennénk. Csak a hullámok és a szél hangjai hallatszottak. – Duane közelebb bújt hozzá. – Csak csukd be a szemed, és képzeld el, ahogy a hullámok a partra csapódnak, és a szél fújdogál melletted. Csak ennyi volt, és azt hittem, megőrülök. Anya hozott nekem ugyanebből a teából, azt mondta, hogy kortyoljam el, és csak annyit kell tennem, hogy elengedem az összes hangot és aggodalmat a fejemben. Aztán szó nélkül megfogta a kezemet, és csak fogta. – Duane szünetet tartott, és átkarolta Jordan derekát. – Ekkor jöttem rá először, hogy ő és apa megértették, milyen nehéz nekem bízni abban, hogy ott lesznek, és nem fognak visszaküldeni.

Jordan a lángokba bámult. – Bárcsak nekem is lett volna ilyenem – mondta halkan.

– Tudom, hogy szerencsém volt – mondta neki Duane. – Ezért próbálom ezt az ajándékot neked is átadni. Akkor is a barátod voltam, és most is az vagyok. Talán több lehetünk barátoknál... de azt hiszem, mielőtt ez megtörténhetne, neked is szükséged van egy kis nyugalomra. – Duane megmozdult. – Most, hogy újra megtaláltalak, nem fogok elszaladni, és magadra hagyni.

Jordan becsukta a szemét, és érezte, hogy Duane elmozdul. Aztán az ajkai ismét megérintették Jordan ajkait.

– Tartsd csukva a szemed. Csak figyelj és érezz. Hagyd, hogy elhallgasson minden gond és minden, ami gyerekként kitöltötte a napjainkat és az éjszakáinkat, ha tudod.

Jordan átkarolta Duane-t, magába szívta a melegét és energiáját. – Néha úgy érzem magam, mint azok a pitypangmagok, amelyeket gyerekkorunkban fújtunk. Repültek a levegőben, és sosem tudtuk, hol fognak landolni. Úgy érzem, mintha arra várnék, hogy valahol földet érjek, és mintha egész életemben lebegnék, a szél fújdogálna. – Jordan nagyot nyelt, és csak átölelte Duane-t.

– Most már abbahagyhatod a lebegést. Van otthonod, és vannak emberek, akik törődnek veled.

Jordan azt kívánta, bárcsak elhihetné ezt. – Az életem tele van az ideiglenességgel. Benny, az emberek, akikkel dolgozom – jönnek és mennek. Én csak Benny nevelőszülője vagyok. Semmi sem állandó, és ezt én is tudom. Bármennyire is szeretném, hogy így legyen, nincs ráhatásom, akárcsak arra a pitypangmagra. – Duane arcát nézte.

– Talán. – Duane úgy tett, mintha pitypangot fújna. – És talán az a mag földet ér, és virággá nő.

Jordan közelebb hajolt, és egy újabb csókba vonta Duane-t, ezúttal elragadta őket. Olyan volt, mintha a szélben lebegnének, csak most nem volt ijesztő. Két mag volt együtt, és ha a szél elvitte őket, az kevésbé számított, mert társasága volt. – Néha azt hittem, mindig egyedül leszek.

Duane Jordan arcához szorította a kezét. – Már nem vagy egyedül.

Azt kívánta, bárcsak elhinné ezt. Igen, most ott volt neki Duane és Benny, de vajon ez mennyire volt átmeneti? Semmi és senki sem tűnt állandónak az életében. A dolgok megváltoztak, és barátokat szerzett, hogy aztán újra elszakadjanak tőle. – Bárcsak elhinném ezt.

Duane halkan kuncogott. – Nehéz dió vagy. De talán arra van szükséged, hogy valaki megmutassa neked. – Visszanyomta Jordant a párnákhoz, és ő készségesen belement. Aztán Duane visszahúzódott, és Jordan azon tűnődött, vajon lemaradt-e valamiről. Éppen akkor nyitotta ki a szemét, amikor Duane felvette az egyik gyertyát. Elfújta a másik kettőt, és egyetlen fénypöttyel a hálószobába vezette Jordant, majd becsukta és bezárta az ajtót.

A szobája más érzés volt, és az ágy is, miután Duane letette a gyertyát az asztalra, és lenyomta. Ez az ágy már jó ideje alvásra szolgált, és most úgy tűnt, hogy a szoba levegőjét is átjárja az elektromosság. Jordan hagyta, hogy Duane vegye át a kezdeményezést, és a fenébe is, felmászott az ágyra, ajkát Jordan ajkára simítva, és meleg kezével az arcát fogva, miközben a súlya a matracba nyomta Jordant. Úgy érezte elveszíti az eszét, mintha bármelyik pillanatban millió darabra esne, és mégis elég biztonságban érezte magát, hogy ha szétesne, Duane átöleli és végigkíséri a rögös úton.

– Nincs miért aggódni.

– Azon kívül, hogy tizenhat éves korom óta erre vágyom, és te a szomszéd ágyban feküdtél... és mégis millió mérföldre voltál tőlem. – Jordan átkarolta Duane hátát, a kezét az inge alá csúsztatta, elámulva, hogy megérintheti. Ez egy álom volt, egy valóra vált fantázia, és csak arra tudott gondolni, hogy ne maradjon szégyenbe.

– Hé, ne gondolkozz – suttogta Duane. – Ha ez túl korai, azzal együtt tudok élni. De ha ideges vagy a múltad miatt, és bármi is játszódik le a fejedben, ne legyél az. Én ugyanolyan jól ismerlek, mint bárki más, és azoknak a régi aggodalmaknak és félelmeknek itt nincs helyük. Csak te és én vagyunk itt, és a világ többi része azon az ajtón kívül van.

– De... – kezdte, és Duane egy csókkal eloszlatta a kétségeket és az aggodalmakat, meleggel és energiával töltve meg a szobát.

Ezúttal Jordan mindent megtett, hogy elengedje magát, és akarta, hogy az elméje csendben maradjon, és amikor ez sikerült, olyan volt, mint a varázslat -, a szenvedély olyan világa nyílt meg, amiről nem is tudta, hogy létezik. Aztán rájött: Duane akarta őt. Minden ezt sugallta neki, attól kezdve, hogy Duaneerekciója a csípőjén csúszott végig, egészen addig, ahogy remegett, és úgy tűnt, nem tud betelni vele. Duane kezei mintha mindenhol ott lettek volna, és olyan forró nyomokat hagytak maguk után, hogy Jordannek elállt a lélegzete.

És Jordan is őt akarta, annyira, hogy bármi másra gondolni is túlságosan erőltetettnek tűnt. Duane légzése mély és egyenletes volt. És ahogy az egyetlen gyertyaláng táncolt azokban a szemekben, amelyekben Jordan el tudott veszni, és ha szerencséje volt, soha nem találták meg... az lett volna a tökéletesség.

– Ez az átkozott nadrág... – nyögte Jordan.

– Micsoda?

– Túl szűk – suttogta, és mély, torokhangú, visszhangos kuncogást kapott cserébe.

– Értem. Ezzel valamit kezdenünk kell – mondta Duane huncut hangon, mielőtt kipattintotta a farmer gombját. – Segít ez? – kérdezte, az ujjai olyan közel hozzá, hogy Jordan alig kapott levegőt. Az egész világ azok köré az ujjak köré összpontosultak, pontosan ott, ahol voltak, és ahogyan felfelé vándoroltak az inge alatt, felrántva az anyagot. Jordan lehúzta magáról az ingét, miközben vonaglott, majd Duane-ét is levette. Mellkas a mellkashoz simult, szorította Duane-t, és hagyta, hogy az a dicsőséges szenvedély, amelyről azt hitte, hogy soha nem lesz az övé, mint egy tavaszi eső, úgy áradjon rá, megtisztítva őt.

Jordan tudta, hogy a sok évnyi fájdalom nem fog csak úgy elmúlni. De az biztos, hogy jó volt beengedni a szívébe valakit, akiben megbízhatott, valakit, aki pontosan tudta, mit érez, tudva, hogy Duane vigyázni fog rá.

– Mit szeretsz? – kérdezte Duane, miközben ujjával végigsimította az ajkát.

Jordan szünetet tartott. – Hogy érted ezt?

– Nem akarok olyat tenni, amit nem szeretsz és te nagyon csendes lettél. – Duane a kezébe fogta az arcát. – Velünk, veled és velem, így... ez új, és nem tudok olvasni a gondolataidban. Úgyhogy neked kell elmondanod. Ez azt jelenti, hogy használhatsz szavakat, hangokat, morgást, halk nyögéseket, bármit, amit csak akarsz, de kérlek, ne hidd, hogy a csend szexi. Csak összezavar – tette hozzá vigyorogva. Aztán egészen közel hajolt, hogy megszívja Jordan nyakát. Az megfeszült, és halkan felnyögött, élvezte a bizsergést, ami végigsiklott a gerincén. – Látod, most már tudom. – Aztán újra megtette, és Jordan Duane ajkait a sajátjához vezette.

– Mi lenne, ha csak egy kicsit megkóstolnálak? – Kíváncsi volt, milyen íze lehet Duane ajkának, és milyen érzés lenne, ha közvetlenül mellette lenne, bőr a bőrhöz nyomódna. – Nem kell sietni.

– Nem, de már régóta gondolkodom ezen.

– Én is – suttogta Jordan, és azt kérdezte magától, vajon ez túl szép-e ahhoz, hogy igaz legyen. És mégis itt volt Duane karjaiban, és boldog volt. Úgy tűnt, Duane-t nem ragadták el ugyanazok a múltbéli aggodalmak, mint Jordant, és szerencsére birtokában volt az eszköznek, hogy kihúzza belőle.

Duane lemászott az ágyról, és kilépett az utolsó ruháiból, majd megszabadította Jordant is tőlük, a farmerját a földre dobta, mielőtt gyakorlatilag visszahuppant az ágyra akkora lendülettel, hogy Jordan felnevetett. – Olyan vagy, mint egy gyerek.

– És miért is ne lennék? – kérdezte Duane, afarkát Jordanéhez szorítva, a mosolyát egyenesen Jordan arcába villantva. – Az a személy, akire a világon a legjobban vágytam, néhány órán át csak az enyém. – A telefon csengett, és Duane felnyögött, miközben Jordan megnézte, és félretette.

– Semmiség.

– Biztos? – kérdezte Duane.

– Igen. Csak egy üzenet az egyik alkalmazásból. – Jordan visszatért Duane-hez, most rajta volt a sor, hogy úgy viselkedjen, mint egy gyerek, és Duane-t a matracra fordította, belenézett a hihetetlenül szép szemébe, és örült, hogy itt vannak együtt. Annyiszor elgondolkodott már azon, hogy vajon egész életében egyedül marad-e, vajon az a sorsa, hogy azok közé az emberek közé tartozzon, akik soha nem találnak párt maguknak. És egy hét alatt mindez megváltozott, és minden más volt. – Szóval, mi az, amit szeretsz? – kérdezte Jordan, és Duane ellen fordította a kérdését.

– Téged... – felelte Duane, a fejét a kezére támasztva. – Én csak téged akarlak, bárhogy is legyen. – Szorosan átölelte Jordant, mindketten lassan ringatóztak, egyre nagyobb nyomást gyakorolva egymásra.

Jordan próbált mindent kordában tartani, de mivel Duane végre az övé lett, túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy a dolgok sokáig tartsanak. Nem mintha Duane csalódottnak tűnt volna. Átölelték egymást, együtt mozogtak, a testük úgy tartotta az ütemet, mintha már csináltak volna ilyet korábban is. Jordan fogva tartotta Duane tekintetét, és figyelte, ahogy a férfi egyre hevesebben és felszínesebben lélegzik. A fenébe is, Duaneteste forró volt, és másodpercről másodpercre egyre intenzívebb. Jordan csak ennyit akart hallani. Gyorsabban mozogtak, a feszültség egyre nőtt közöttük. Csak azt akarta, hogy ez a csodálatos élmény örökké tartson, de túlságosan fel volt pörögve. Úgy tűnt, Duane-nek ugyanez volt a problémája, mint neki, mert egy percen belül Duane megremegett, majd megdermedt, ahogy kettőjük közé élvezett. Duane csúcspontja Jordan saját felszabadulását okozta, ami azzal fenyegetett, hogy elálltőle a lélegzete, és elfelejti a saját átkozott nevét. És mi mást kívánhatott volna még, mint azt, hogy Duane szorosan átölelje, és együtt feküdjenek az ágyában, miközben Duane mélyeket lélegzett, és a keze lassú köröket rajzolt a mellkasán.

– Kitaláljam, hogyan juttassalak haza? – kérdezte Jordan.

Duane megveregette a mellkasát. – Mi lenne, ha ezen reggel gondolkodnánk.

És ez tökéletesen megfelelt neki.

Hatodik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

MEGLEPŐ volt, hogy Duane milyen könnyen belejött az új rutinba. Talán úgy tűnt, hogy egyszerűen csak sorra veszi a dolgokat, ahogy jönnek, és valójában nem volt benne biztos, de a legtöbb nap halálra dolgozta magát, hogy lépést tartson az íróasztalára kerülő ügyekkel. Mégis minden nap kapcsolatba lépett Jordannel, és néha Bennyvel, aki úgy tűnt, szeretett telefonon beszélgetni, legalábbis vele. Jordan részt vett az első nevelőszülői foglalkozáson, ami jól sikerült. Jordan elemében volt, hiszen már így is sokat tudott arról, hogy min mennek keresztül a gyerekek. Legalább ezen a téren jól mentek a dolgok.

Duane számos dolgot megtudott Benny tágabb családjáról, és amennyire meg tudta állapítani, egyik sem volt különösebben biztató opció. Igaza volt: Benny családja egy amish közösséghez tartozott a megye nyugati szélén. Abból, amit a kollégáktól megtudott, zárt és nagyon konzervatív közösség volt. Duane ma délutánra tervezett oda egy látogatást, és remélte, hogy megtudhat róluk valamit, és hogy képesek-e gondoskodni Bennyről, bár több okból sem várta már nagyon az utazást. Bár úgy tűnt, Benny nem a technológia körül nevelkedett, de nem is kerülték el, és Benny könnyedén elfogadta a modern világot. Egy zárt amish közösségbe költözni nehéz lenne neki, ebben Duane egészen biztos volt. Aztán ott volt az a tény, hogy Benny apja elhagyta a közösséget, és ennek a következményei. Beszélnének-e egyáltalán vele?

– Úgy tűnik, elmerültél a gondolataidban – mondta Chris a szemközti irodából. Az ajtaja nyitva volt, és a férfi tisztán láthatta a nőt az íróasztalánál. Hajlamos volt a szívére venni e dolgokat, így a mosolyából ítélve ma jó napja volt. Egy dolog biztos volt ezzel a munkával kapcsolatban, hogy határozottan megvoltak a maga hullámvölgyei.

– Csak próbálok rájönni valamire a lehető legkevesebb információ nélkül. – Elhessegette a Benny családjával kapcsolatos aggodalmakat; azzal majd akkor tudott foglalkozni, ha többet megtudott. – Ez az ügy felkavar.

– A kisfiú az út szélén? – kérdezte Chris, és bólintott. – Tudod, mi részben szociális munkások, részben pszichológusok, a te esetedben sokkal inkább az, és néha részben nyomozók vagyunk.

Megcsörrent a telefonja, pár másodperccel később Duane-é is. A férfi felvette, és néhány percig beszélgettek, megbeszéltek egy találkozót a hét későbbi részére, hogy segítsen egy családnak kezelni a sérült nevelt gyermekét, aki elkezdett rosszul viselkedni. Befejezte a hívást, majd újra csörgött a telefonja. Voltak napok, amikor soha nem ért véget.

– DuaneHouser – mondta, miközben több feladatot is elvégezve beírta a naptárába az utolsó hívás részleteit. – Miben segíthetek?

Egy torokköszörülés. – Evelyn Granger vagyok a Wilkinson Galériából, és üzenetet kaptam, hogy hívjam fel.

Egy másodpercig tartott mire rájött, igen, a philadelphiai galéria. – Köszönöm, hogy visszahívott. Gyermekvédelmi pszichológus vagyok, Benjamin Kitzingerrel dolgozom, és találtunk egy levelet öntől. Idősebb Benjamin elhunyt, és azon dolgozom, hogy segítsek a fiának. A levél, amit találtunk, egy évvel ezelőtt íródott, és nagyon keveset mondott nekünk. Reméltem, hogy tudna mondani valamit, ami segíthetne az ügyben.

– Benjamin Kitzinger az egyik művészünk. A munkái nagyon jól fogynak, és... Sajnálattal hallottam a halálhírét. Ez nagyon szomorú. – Halkan felsóhajtott. – Telefonon csak ennyit tudok elmondani, de Benjamin csodálatos művész volt, és a tárgyak, amiket küldött nekünk, nagyon népszerűek voltak. Egyikünk sem találkozott vele. Minden levelezést postai úton bonyolítottunk le. Sok tekintetben elég régimódi volt, de a munkái lélegzetelállítóak, és a modern amerikai tradicionalista tájképek gyűjtői nagyra értékelik őket. A munkáinak olyan fénye és mélysége van, ami egyszerűen lenyűgöző. – Olyan jó volt hallani, hogy így beszél a munkájáról. Nem mintha Duane bármit is tudott volna a művészetről. Csak egyszerűen boldog volt Benny miatt.

– Igen, láttam belőle néhányat. – Benny mutatott neki néhányat abból, amit a faházból hoztak. – Sokat tudott az idősebb Benjaminról?

– Nem igazán – mondta a nő. – Állandóan különc művészekkel van dolgunk, de ő... más volt. Mint mondtam, mindent a postán keresztül intéztünk. Évente néhányszor elküldte nekünk a képeit, mi pedig fizettünk neki, ha eladtuk őket, ami úgy tűnt, mindig sikerült.

Duane megköszörülte a torkát. – Hogy fizetett? – Nem talált semmi ilyesmit a faházban.

A nő szünetet tartott, és Duane rájött, hogy gépel. – Egyenesen a számlájára utaltuk a pénzt. Sajnálom, hogy ennél több információt nem adhatok. Sajnálom, hogy elhunyt, és nagyon remélem, hogy tudnak segíteni a fián. Ha vannak további munkák, nagyon szívesen foglalkoznánk velük.

– Köszönöm a segítségét – mondta Duane, és befejezte a hívást. Jegyzeteket készített az ügy aktájába arról, amit megtudott. Ez némileg rávilágított néhány dologra, de Duane-ben még több kérdés maradt. Viszont legalább tudta, hogy Benny apja hogyan támogatta őket, és honnan volt a pénz, amire szükségük volt. Ez volt az egyik kérdés, amire választ kapott. A többi kívül esett az ő konkrét munkakörén.

 

 

DUANE teljesen ki volt merülve, amikor a megye olyan távoli helyéről hajtott vissza Mechanicsburg felé, amilyet még soha nem látott. Még az autóval sem tudott egészen odáig eljutni, és az út utolsó szakaszát gyalog kellett megtennie, amíg el nem ért egy kis templomhoz, amely őrködött egy egyforma épületekből álló közösség felett, amelyek szinte pontos másolatának tűntek annak a helynek, ahol Benjamin és az apja éltek a hegyen. A legtöbb ember még arra sem volt hajlandó, hogy tudomásul vegye őt, nemhogy egy percet is szánjon rá, vagy, hogy beszéljen a jelenlétében. Duane felnyögött, amikor megállt Jordan épületénél, és leállította a motort.

– Mr. Duane – mondta Benny, miközben kiszállt Jordan kocsijának hátsó üléséről, és odasietett hozzá. Duane lehajolt, és csodálkozott a változáson. Benny szinte más embernek tűnt. A szeme ragyogott, és úgy száguldozott, mint a legtöbb gyerek. – Mr. Jordan mondta, hogy jössz.

– Jól telt a napod a táborban? – Duanetekintete egy pillanatra találkozott Jordan tekintetével.

– Igen, moziba mentünk. Hatalmas, és nagyon hangos volt, és kaptam popcornt és üdítőt, ami csiklandozta az orromat. – Visszasietett Jordanhez. – Megint elmehetünk a moziba?

– Milyen filmet láttál?

– Az Encantot – válaszolta Jordan. – Külön engedélyt kellett adnom, és csak a városban lévő moziba mentek, amely kevesebb mint egy mérföldre van az Y-tól. – Táskákat pakolt ki a hátsó ülésről, és bevitte őket a lakásba, majd fel a lakásba. Benny követte őt, egy normális tízéves teljes energiájával száguldott felfelé. Duane mindkettőjüket követte. Amint beértek, Benny berohant a szobájába, és nem jött ki egyből.

– Találtam egy gyerekasztalt és székeket, amelyeket a szobájában helyeztem el a rajzolós dolgai számára – magyarázta Jordan. – Minden este ott tölti az időt, és rajzolja a nap folyamán történteket. – Jordan olyan boldognak tűnt, ahogy Duane-t ölelésbe húzta, és gyorsan, de alaposan megcsókolta.

– Ma boldog vagy – suttogta Duane –, és nem szívesen leszek az, aki ezen változtat.

Jordan elhúzódott. – Mi történt? – Kávét kezdett főzni, Duane pedig leült az asztalhoz.

– Hadd kezdjem az elején. Miután megtudtuk az apja nevét, lenyomoztuk az anyját. Egyke volt, és Benny utolsó nagyszülője ezen a családiágon két évvel ezelőtt meghalt. Tehát ez a nyomozás nagyjából zsákutcába jutott. Az apja már más tészta. Amennyire meg tudjuk állapítani, a szülei, valamint egy testvére és egy nővére él, és abban a közösségben élnek, ahol ma jártam. – Duane annyira ki volt merülve. – Egyikükkel sem tudtam beszélni, mert a közösségből senki sem közelített meg. Beszéltem valakivel, aki vezetőnek tűnt. Azt hiszem, ő a nagybácsi, de nem lehetek benne biztos, és ő sem volt túl nagy segítség.

A kávé illata betöltötte a szobát, és Jordan két bögrét hozott, mielőtt leült volna. – Mondtak egyáltalán valamit?

– Azt mondta, hogy idősebb Benjamin hátat fordított a családjának és a közösségnek, amikor feleségül vett egy kívülállót, és ezzel vége volt, ami őket illeti. – Duane felidézte a jeges hidegséget a szemében, amikor kimondta a szavakat.

– Szóval Benny apja mindent feladott, hogy feleségül vegye Benny anyját – mondta Jordan.

– Úgy tűnik. Egy barátom a megyei hivatalban utánanézett a telekkönyveknek, és Benny szüleinek volt egy házuk itt Mechanicsburgben, kint az egyik régebbi külvárosi lakótelepen. Négy évvel ezelőtt adták el, miután Benny anyja meghalt. A földet a hegyen akkor vették meg, és gondolom, Benny apja építette a faházat, amelyben laktak. – Duane belekortyolt a gőzölgő kávéba. – Felhívtam a philadelphiai galériát, ahonnan a levelet találtam, és úgy tűnik, Benny apját ők képviselték. Nem tudom, mennyi pénzről van szó, de úgy tűnik, ott kereste a kenyerét. Mondták, hogy Benny apja többi munkáját is ők szeretnék kezelni.

Jordan az asztal fölé hajolt. – Oké. Tehát pénzről van szó, és minden fillér Bennyt illeti. Hogyan derítjük ki?

– Nem tudom. Nézd, ha senki sem akarja őt, akkor Benny az állam gyámsága alá kerül, és biztos vagyok benne, hogy az állam megpróbálja majd elvenni tőle azt, amiből az ellátását fizethetik. Nem érdemli meg, hogy az apja öröksége így végződjön. Utána kell néznem, hogy mi történik.

Jordan megrázta a fejét, és leszólt a földszintre, hogy pizzát rendeljen. – Szóval mi történik, ha senki sem jelentkezik Benny családjából?

– Oké. Az első dolog, amit tenni fogunk, hogy egy nyilvános hirdetményt teszünk közzé, amelyben arra kérünk mindenkit, aki bármelyik családágról származik, hogy jelentkezzen. Gondoskodom róla, hogy ezt közöljék az apja családjával. Ha nem jelentkeznek....

– Akkor örökbe fogadhatom Bennyt? – kérdezte Jordan.

Duane szünetet tartott. – Biztos, hogy ezt akarod? – Megfogta Jordan kezét. – Ez nagy lépés, és nem szabad elsietned. Tudom, hogy törődsz vele, de győződj meg róla, hogy tényleg ezt akarod. Még ha nem is jelentkezik senki, akkor is hosszú és hosszadalmas lesz a folyamat. Kérvényeznünk kell a családja jogainak megszüntetését, majd végig kell mennünk az örökbefogadási eljáráson, ami sokáig tarthat.

Jordan Benny szobája felé nézett. – Ha ez az, amire szükség van, akkor megteszem. – Visszanézett Duane-re, és olyan elszánt volt, mint még soha senki. – Tudom, hogy ez nagy lépés, és tudom, hogy nehéz lehet, de nem akarom, hogy úgy végezze, mint te és én. – Jordan erősen megszorította Duane kezét. – Ez a kisfiú sokkal jobbat érdemel annál, mint, ami nekünk volt. Tudnia kell, hogy bármi történjék is, szeretni fogják és gondoskodni fognak róla. – Jordan hangja megtört.

Duane nagyot nyelt. – Ez valamiféle visszapillantás a gyerekkorodra? Valamiféle félresikerült vágy, amit rá kivetítesz?

Jordan szeme mögött villámfelhők gyülekeztek. – Hogy a picsába kérdezhetsz ilyet? – csikorgatta a fogai között.

– Jordan, az én dolgom, hogy kérdéseket tegyek fel, és megbizonyosodjak arról, hogy az emberek a helyes okokból teszik a dolgokat. – Duane nyugodt maradt, mert erre képezték ki. Azt is tudta, hogy ez egy olyan helyzet volt, ami miatt az emberek birtokló és védekező álláspontra helyezkedtek. – Csak szánj egy percet arra, hogy átgondold, mit akarsz valójában, és miért gondolod, hogy ezt akarod csinálni. – A kezét Jordan kezén tartotta, mert tényleg fenn kellett tartania a kapcsolatot, különben Jordan elhúzódna, és magába zárkózna. – Nem mondok rólad semmit, csak azt kérem, hogy adj magadnak egy esélyt, hogy megvizsgáld, miért akarod ezt. Érte vagy magadért? – Ügyelt arra, hogy a hangja halk és nyugodt legyen.

– Nem. Ez róla szól, arról, hogy mire van szüksége, és arról, hogy a család olyasvalami, aminek mindig is a részese akartam lenni. És talán ahelyett, hogy részese lennék egynek, meg kell teremtenem a sajátomat. – Nagy levegőt vett, és Duanemegvárta, ahogy Jordan szünetet tartott, és úgy tűnt, hogy magába húzódik. – Azért vettem magamhoz, mert nem akartam, hogy vele is az történjen, ami velem történt.

– És ez nemes dolog, de nem ok arra, hogy örökbe fogadjad. Egy gyerek egy életre szóló elkötelezettség. Nem ér véget egy hét vagy egy hónap alatt. Ha úgy döntesz, hogy szülő leszel, akkor az leszel egész hátralévő életedben. Nincs visszaút vagy visszatérési lehetőség, ha a dolgok nem működnek. És tudom, hogy ezt te is tudod, de néha ezeket a dolgokat hallani kell.

Jordan keményen nézett rá. – Talán te nem akarsz gyereket, és ezt te vetíted ki rám.

– De akarok gyerekeket. És tudom, hogy mit érzel, úgyhogy ne védekezz. Én is ugyanúgy a legjobbat akarom Bennynek, mint te. Én is szeretnék segíteni abban, hogy a számodra legjobb döntéseket hozd meg. – Gyengéden megveregette Jordan kezét, arra számítva, hogy az elhúzódik.

– Nem gondolod, hogy jó szülő lennék? – kérdezte Jordan.

Az ilyen típusú kérdésekre volt a legnehezebb őszintén válaszolnia. – Ezt nem nekem kell megmondanom. Benny alig több, mint egy hete van nálad, és a dolgok jól mennek. Ennek nagyon örülök. És ha kíváncsi vagy a véleményemre, szerintem kiváló szülő leszel, de... – sóhajtott. – Csak azt mondom, hogy győződj meg róla, hogy tudod, mit akarsz. Benny megérdemel egy állandó otthont, mint minden gyerek, akinek szüksége van rá. És tudom, hogy te már most is törődsz vele. De valamiféle vélt kötelességből magadhoz venni őt nem jó. – Jordan kezébe csúsztatta a kezét, és megkönnyebbült a férfi lágyabb arckifejezésén. – Nem azt mondom, hogy ezt teszed, de szeretném, ha biztos lennél benne. Sem ma, sem holnap nem kell döntést hoznod. Ez egy hosszú folyamat lesz, és lesz időd arra, hogy eldöntsd, mit akarsz. Különben is, mi van, ha Bennycsaládjából valaki jelentkezik? – Muszáj volt feltennie a kérdést.

A düh és a fény is kialudni látszott Jordan szemében, és Duane azt kívánta, bárcsak befogta volna a nagy száját. Semmi oka nem volt rá, hogyünneprontó legyen. Valószínű volt, hogy a tények és a követendő eljárások ezt maguktól is megteszik.

– Nem tudom... – válaszolta Jordan.

– Mr. Jordan, nézd, mit készítettem neked – mondta Benny, miközben egy gyönyörű rajzzal sietett ki, amelyen vigyorgott.

– Ez fantasztikus – mondta finoman, fogta a rajzot, megölelte Bennyt, és kitette a hűtőszekrényre. Duane észre sem vette, hogy az öreg hűtőszekrényt mostanra ellepték a különböző színes és ceruzás rajzok, amelyeket feltehetően mind Benny készített. – Köszönöm.

– Nézhetek tévét? – kérdezte Benny, és miután Jordan engedélyt adott rá, odasietett a síkképernyőhöz, miközben Jordan elnézést kért, és lement a földszintre. Körülbelül öt perc múlva visszajött, és letette a pizzákat az asztalra. Jordan készített egy tányért Bennynek, és a dohányzóasztalhoz vitte, egy pohár tejjel együtt. Benny rögtön elhelyezkedett, és evett, miközben ő és Jordan együtt ültek a konyhában.

– Azt akarom, hogy jobb gyerekkora legyen, mint amilyen nekünk volt, tudod. – Jordan tovább figyelte Bennyt, és amikor úgy tűnt, készen áll, hozott neki egy újabb kis szelet sajtos-pepperonispizzát. – Most már csak várnunk kell?

– Dolgozom rajta, de igen. Semmi sem fog gyorsan történni. Jövő héten lesz egy bírósági meghallgatás, de az csak formalitás, hogy beinduljanak a dolgok, és hivatalos jóváhagyást kapjunk Benny elhelyezésére. Ezután várakozás lesz, hogy mi történik. – Duane néha tényleg azt kívánta, bárcsak gyorsabban mennének a dolgok, de ilyen volt a világ, amivel dolga volt.

Jordan beleharapott a finom pizzába. – Arra gondoltam, hogy a hétvégén visszaviszem Bennyt a faházba. Talán megnézheti, hogy van-e még valami, amit szeretne, és van értelme, hogy valaki néha ott legyen, főleg, hogy az apjáé volt, és ez azt jelenti, hogy a föld és a ház tulajdonjoga Bennyreszáll át.

– A meghallgatáson szeretnék egy döntést kapni a bírótól az ingatlanról. Ehhez egy másik bíróságra és bíróra lesz szükség, de én már csináltam ilyet korábban is. Azt sem akarom, hogy csak úgy hagyjuk, ahogy van, különben az állam közbelép, és akkor Bennynek nem maradna semmije, mire végeznek. – Tényleg úgy érezte, hogy Benny apjának öröksége nála kell maradjon, és nem szabadna csak úgy eltűnnie az állam kasszájában, amelynek valószínűleg fogalma sem lenne arról, hogy mennyit érnek, vagy milyen értékes lehet Benny számára, amikor felnőtt lesz. Megfosztani őt az identitásától és a történetétől nem volt helyénvaló. Megérdemelte, hogy minél több kapcsolata legyen a családjával.

– Egyébként úgy gondoltam, hogy valószínűleg nem a legjobb ötlet azokat a vásznakat és rajzokat Benny ágya alatti dobozokban tartani, ezért elvittem őket a kis raktárhelyiségembe. Ez egy benti, zárt helyiség, és hőmérséklet szabályozott. Könnyen hozzáférhetünk, ha szükségünk van rá.

– Jó ötlet. – Duane úgy gondolta, hogy így lesz a legjobb. Benny a mosogatóhoz vitte a tányérját és a bögrét, aztán nyújtózkodott, hogy beletegye őket. – Elmehetünk a parkba? – Kikapcsolta a tévét, Jordan mellé állt, kissé nekidőlt. – Fogjátok egymás kezét.

– Igen. Nem baj? – kérdezte Duane.

Benny elmosolyodott, és az egyik kezét az övékre tette, miközben bólintott. – Szeretem a kézfogást. Apu is fogta az enyémet, amikor a boltba mentünk. Azt mondta, hogy a nagyfiúknak nem kell fogni a kezüket, kivéve, ha autók vannak. – Enyhén megszorította az ujjaikat. – De nekem tetszett. – Olyan komolyan fordult Jordan felé. – Rossz vagyok attól, hogy apu kezét akartam fogni? Nem vagyok kisbaba.

Duane talán mosolygott volna, ha Benny nem lett volna olyan komoly.

– Nem, én is apu kezét akartam fogni. – Jordan Benny kezére tette a kezét. – És az enyémet is bármikor megfoghatod, amikor csak akarod. Most menj, vedd fel a régi cipődet, és sétáljunk hármasban a parkba.

– Juhé. – Benny elindult, Jordan pedig eltette a néhány maradék szelet pizzát, mielőtt elhagyták a házat. Miután átkeltek az utcán, és a járdán voltak, Benny előre futott, míg Duane Jordan mellett sétált. Benny már majdnem elérte a parkot, amikor hátrasietett hozzájuk. – Foghatjátok egymás kezét, ha akarjátok – mondta nekik Benny, mielőtt visszarohant, és beszaladt a parkba.

 

 

– TUDSZ MARADNI? – kérdezte Jordan aznap este, miután a teljesen kimerült Benny lefeküdt aludni, és mélyen elszenderült. – Megértem, ha nem tudsz. – Leült a kanapéra, és feltette a lábát. Duane imádta, ahogy hosszú lábai kinyújtóznak, és a szemében látszó elégedettséget. Hihetetlen tekintet volt ez Jordanon, olyasmi, amit még nem látott, mintha abban a pillanatban Jordannak mindene meglett volna, amire csak vágyhatott. És ahogyan Duane-re nézett, különösen biztos volt benne, hogy ezek közül az egyik ő volt.

– A mai napom után csak arra vágyom, hogy ágyba bújjak, és....

Jordan kitárta a karját, és Duane letérdelt mellé a kanapéra. – Ennyire fáradt vagy? – kérdezte, és magához vonta Duane-t egy mély csókra, amitől Duane hevesen zihált, és most már az alvás volt az utolsó dolog, amire gondolt.

– Hát, talán ha második löketet kapok – lihegte, mire Jordan vigyorogva felállt.

Duane halkan kuncogott. – Tényleg azt várod, hogy felálljak?

– Nem kell – mondta Jordan, lehajolt, és tűzoltócipeléssel felemelte Duane-t a vállára. Tiltakozás formálódott az ajkán, de elhalt Jordan tökéletes hátsójának láttán. Lefelé nyúlt, kezével a kemény fenekét markolászta, és minden egyes lépésnél gyönyörködött az izmok rugalmasságában. A fenébe is, milyen dögös volt, hogy Jordan ennyire könnyedén tudott vele bánni... és mennyire bízott Duane abban, hogy Jordan elég erős és elég óvatos ahhoz, hogy ne bántsa őt.

– Így lesznek ezentúl a dolgok? – Jordan felnyögött, mielőtt a lábával becsukta volna a hálószoba ajtaját.

– Csak a kilátásban gyönyörködtem – vágott vissza Duane, miközben Jordan az ágyra pottyantotta, a matrac pedig rugózott, ahogy leért.

– Hát... ha kíváncsi vagy a véleményemre, ez a kilátás. Te, az ágyamban, a szemed tele vággyal. Ez a legjobb kibaszott látvány, amit valaha is láttam. – Megszüntette a köztük lévő távolságot, és olyan csókba lendült, amitől Duane levegő után kapkodott, és azt kívánta, bárcsak soha ne érne véget. A szobában lévő energiától pörgött a feje, és egészen biztos volt benne, hogy a mennyországba tart.

Jordan lassan levetkőztette, a kezei végigsiklottak a mellkasán, forróság követte a forróságot, miközben az ajkai végigjárták a kezei által kitaposott ösvényt. Duane reszketett az izgalomtól és a szenvedélytől, amely másodpercek alatt életre kelt. Az elméje, a lelke, mindkettő tökéletes harmóniában, és még több Jordanért kiáltott. Tudta, hogy zuhan, és Duanesemmit sem tehetett, hogy megállítsa magát. Ez volt az, amire mindig is vágyott, és Duane úgy érezte, jól és igazán él.

– Van cuccod? – suttogta Duane, miután Jordan lerántotta a farmerját, és visszadobta a válla mögé. Eltűntek a szem elől, nem mintha Duane-t érdekelte volna. Sokkal elképesztőbb dolgokra kellett gondolnia.

– Igen, azt hiszem – lihegte Jordan.

– Akkor kapd elő – zihálta Duane két lélegzetelállító csók között. A torka kiszáradt, a szája mégis folyton nyáladzott, miközben Jordan lassan ringatózott rajta. Jordan farmerjával babrált, sikerült kigombolnia azt az átkozott holmit, de ennél többet nemigen. Mivel Jordan úgy játszott a testén, mint egy finom hangszeren, Duane hamar elvesztette a finommotorikus kontrolljának nagy részét. Jordannek viszont volt annyi lélekjelenléte, hogy kibújjon a nadrágjából, és mindkettőjüket megszabadítsa az alsóneműjüktől is.

Egymáshoz simultak, a szenvedély egyre erősödött, a forróság a forróságon siklott. Duane a lábait Jordan dereka köré kulcsolta, együtt ringatózott vele, minden sejtjét élőnek és olyan átkozottul érzékenynek érezte, hogy biztos volt benne, bármelyik pillanatban millió darabra hullik szét.

– Biztos vagy benne? – suttogta Jordan, mire Duane az arcához simult, és egy hanyag, ám követelőző csókban adta meg neki a választ. Megremegett a várakozástól, ami csak fokozódott, amikor Jordan keze végigsiklott a combján, majd a csípője mentén a farpofájáig, és épp elég nyomással kísérte végig a nyílásán, hogy teljesen lángra lobbantsa. Még jó, hogy Jordan rendelkezett a képességekkel, hogy kezelni tudja ezt a fajta poklot, amely élve el akarta égetni, különben Duane tudta, hogy a semmibe emésztené. Így is, amikor Jordan szünetet tartott, hogy az éjjeliszekrényhez nyúljon, Duane nem volt biztos benne, hogy még ezt a rövid várakozást is kibírná.

– Istenem, de gyönyörű vagy így – suttogta Jordan. – Mint egy álom.

– De én valódi vagyok, ahogy te is, és az is, ami köztünk van. – Átkarolta Jordan nyakát, miközben figyelme visszatért rá. – Egyikünknek sem kell azon gondolkodnia, hogy ez valódi-e, vagy hogy megérdemeljük-e ezt, mert igenis megérdemeljük. – Sóhajtott, és közelebb húzta magához Jordant, miközben ujjai visszatértek, incselkedtek és extázisba kergették Duane-t.

Feszülés, égetés, gyönyörrel való kecsegtetés, mind végigszáguldott rajta, az érzések úgy hullámzottak, mint a gyűrűk a tavon, egymásra épülve, amíg Duane azt hitte, nem bírja tovább. Aztán Jordan magasabbra tolta őt, testük összeért, összeilleszkedett a lelkük, míg Duane csak azt érezte, hogy Jordan benne van, hozzásimul, és teljesen kitölti. Egész életében egyszemélyes érzelmi fél volt, és tudta, hogy Jordan is így van ezzel. De most ennek vége volt. Itt voltak egymásnak. és Duane remélte, hogy az ő élete, mindkettőjük élete más lesz.

Tudta, hogy a szex nem változtat a dolgokon, nos, a szex önmagában nem. De ez több volt annál. Számára ez olyan fantáziák, álmok és kívánságok beteljesülése volt, amelyekről soha nem gondolta volna, hogy valóra válnak, és most mégis megtörténtek.

– Ne hagyd abba – lihegte, és halkan felnyögött, amikor Jordan végighúzta a farkát a prosztatáján, és lerántotta Jordan fejét, keményen megcsókolta, csak hogy ne repüljön darabokra.

– Soha nem fogom – mondta neki Jordan a sötétben. Lélegzésük betöltötte a szobát, ahogy az illatuk másodpercről másodpercre mámorítóbbá vált, a levegő sűrűsödött a vágyuktól. Egyre inkább eluralkodott rajtuk, és Duane csak magába szívta az egészet. Ez volt a tökéletesség, és miközben Jordan olyan magasságokba hajtotta, amiről Duane nem is tudta, hogy lehetséges, belekapaszkodott az ágyneműbe, földet érve az itt és most-ban, ki akarta élvezni minden egyes másodpercét.

– Jorry – suttogta a nevet, kitartott, miközben a gerince tövében olyan nyomás keletkezett, amelyet nem tudott kontrollálni. Összeszorította a szemét, a bőr simogatására koncentrált, a mámorító férfiillatokra, ahogy körülötte kavarogtak, színeket festve a szeme mögé. Aztán a nyomás kivirágzott és nőtt, és Duane nem tudta tovább féken tartani. Átadta magát a feledésnek, minden erejével belevetette magát a felszabadulásba, magával ragadta Jordant, ketten együtt repültek, remélve, hogy nem kerülnek túl közel a naphoz.

Az idő mintha megállt volna, és Duane szorosan átölelte Jordant, lehunyt szemmel, és egy pokolian jó utófényben sütkérezett. – Ugye nem bántottalak? – kérdezte Jordan, és Duane ide-oda forgatta a fejét a párnán. Bármi máshoz több energia kellett, mint amennyije abban a pillanatban volt. Duane megborzongott, ahogy a testük szétvált. Jordan gyorsan megtisztította magát, mielőtt mellé feküdt. Duane felsóhajtott, csukva tartotta a szemét, csak hagyta, hogy a teljes elégedettség elöntse.

Ha a dolgok örökké így maradhatnának, akkor tudhatná, hogy valóban létezik Isten.