3.-4. Fejezet

 

Harmadik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

A LEGUTOLSÓ dolog, amire Jordan ma este számított, az volt, hogy Dusty odasétál az asztalához az étteremben. Kellemes meglepetés volt, az biztos, de most azon kapta magát, hogy eszébe jutnak azok az évek a nevelőotthonokban és a nevelőszülőknél, azok az idők, amelyeket bárcsak el tudna felejteni. Legtöbbször nem volt semmi gond. Egyszerűen csak betette ezeket az emlékeket egy mentális dobozba, és szorosan lezárta a fedelet. Ezt tette évekig, de Dusty-val – vagy most már Duane-nel–való találkozása újra megnyitotta ezt az egészet.

A Spongyabob zenéje áthatolt a gondolatain, és Jordan el tudta űzni a nem kívánt emlékek egy részét. Nem arról volt szó, hogy nem örült volna a találkozásnak. Ez volt az est egyik örömteli hozadéka. Csak azt kívánta, bárcsak ne hozná felszínre Duane-re gondolva mindazt, amit legszívesebben a múltban hagyna eltemetve. Bezárva az ajtót, odafordult, ahol Benny ült, és tévét nézett. Jordan csatlakozott hozzá a kanapén. Benny az utolsó darab almát majszolta, miközben a műsort nézte.

– Készen állsz az alvásra? – kérdezte. – Ha vége ennek az epizódnak, mosd meg a fogadat, és menj aludni.

Benny elfordult a tévétől, hogy ránézzen, majd visszatért a műsorhoz, magára húzta a takarót, és a kanapé karfájára telepedett. Jordan vele együtt nézte a következő fél órát, majd amint lement a stáblista, Benny felállt a kanapéról, miközben a Duane által hozott dinoszauruszos pizsamát viselte. Benny először a konyhába vitte a poharát és a tányérját, a mosogatóba tette őket, majd a fürdőszobába sétált, megmosta a fogát, majd a hálószoba ajtajához ment, kinyitotta, és benézett. Nem ment be, és Jordan ott találkozott vele, felkapcsolva a hálószoba világítását.

– Tudom, hogy az idegen szobák néha ijesztőek lehetnek, de nézd, ez csak egy szoba, és itt aludhatsz. – Jordan lehúzta az ágyat, és Benny tett egy lépést előre. Végül bemászott a takaró alá, és Jordan megfordult, hogy elhagyja a szobát, majd megállt. Visszament az ágyhoz, hogy meggyőződjön, hogy kellően betakargatta Benny-t. – Jó éjszakát! Reggel találkozunk. Szereted a palacsintát? Csinálhatok neked.

Benny felpillantott rá, és elfordult, könnyek csorogtak az arcán. Jordan leült az ágy szélére, és a karjába húzta Benny-t. Mi a fenét kellett volna még tennie? Megsimogatta Benny hátát, miközben az halkan sírt. Hátha Benny legalább kicsit szabadjára engedte azt, ami felgyülemlett benne.

– Anyu palacsintát sütött... – suttogta Jordan fülébe. – Mielőtt az angyalokhoz ment. – Erősebben kezdett sírni, és Jordan behunyta a szemét, próbált visszaemlékezni, ő mit akart, amikor először megtudta, hogy a szülei meghaltak – elragadta őket egy sofőr, aki túl részeg volt ahhoz, hogy kiszálljon a kocsiból –, és soha többé nem térnek vissza. Nem kapta meg, amire szüksége volt, de Benny meg fogja. Lassan a karjába zárva a kisfiút, előre-hátra ringatta, miközben könnyek gyűltek a saját szemében, Benny-ért, és talán azért a kisfiúért, aki valaha ő is volt, és akit soha nem vigasztaltak meg.

– Fogadok, hogy anyukád szép volt – suttogta Jordan. – Voltak otthon képeid róla? Talán, ha akarod, elmehetnénk megnézni, hátha megtaláljuk őket.

Benny bólintott, úgy kapaszkodott belé, mint egy mentőkötélbe.

Jordan mindent megtett, hogy vigasztalja Benny-t, aki zokogott és reszketett a karjában. – Minden rendben lesz. – Mi mást mondhatott volna még?

Benny megrázta a fejét, és még erőteljesebben sírt. – Nem – ez volt minden, amit újra és újra elismételt.

Jordan arra gondolt, hogy felhívja Duane-t, hátha van valami ötlete, mit kellene tennie. Ehelyett egyszerűen csak lassan ringatta, félt felkelni, amíg Benny végre elcsendesedett, és néhány perc múlva rájött, hogy kimerült, és elaludt. Istenem, ezt egyetlen gyerek sem érdemelte meg.

Lassan befektette Benny-t a takaró alá, a fejét a párnára tette, és hagyta tovább aludni. Aztán csendben elhagyta a szobát, és félig becsukta az ajtót, annyira hagyta nyitva, hogy hallja, ha Benny-nek szüksége van rá. Jordan elosont, és leült a tévé elé, talált egy filmet, amit figyelmen kívül hagyhatott, miközben a gondolatai azon jártak, hogy mit fog tenni Benny-vel, és hogyan fog megbirkózni Duane-nel.

Egy része egyszerűen nem akart tudomást venni a múltról, és inkább előre akart tekinteni. Bármi is történt, vagy bármit is érzett, az már évekkel ezelőtt volt, és tovább kellene lépnie. Valami belül mégis visszatartotta. Az igazság az volt, hogy már jó ideje gondolkodott Duane-en. Amikor elment, Jordan úgy hiányolta őt, mint egy végtagot. De egy idő után úgy tűnt, hogy a fájdalom összemosódik a többivel, amit átélt, és mégsem. A barátja elvesztését még élesebben érezte. Most Duane visszatért, és reggel találkozni fog vele.

Jordan összerezzent, amikor Benny halkan a kanapéhoz lépett, és szó nélkül felcsusszant a párnákra, és leült mellé. Jordan elmosolyodott, Benny pedig közelebb húzódott hozzá. Minden gondolkodás nélkül Jordan átkarolta Benny-t, és magához szorította. Benny közvetlenül mellé bújt, és ásított. Jordan átkapcsolta a csatornát egy gyerekcsatornára, és arra gondolt, hogy szereznie kell néhány DVD-t, amit Benny nézhet. Csendben ültek egymás mellett, Benny nekidőlt, a szemei lecsukódtak, és végül Benny ismét elaludt, miközben Jordan elámult azon, hogy ez a megtört kisfiú mennyire elkezdett ragaszkodni hozzá.

 

 

JORDAN arra ébredt, hogy begörcsölt a nyaka, Benny pedig a kanapén kuporodott össze a takaró alatt. Nem volt szíve megpróbálni rávenni, hogy feküdjön vissza az ágyba, ezért az éjszaka nagy részében a kanapén ült Benny-vel. Hagyta a fiút aludni, miközben felállt, kinyújtóztatta a hátát, és elindult a szobája felé, ahol lezuhanyozott és átöltözött, mielőtt reggelit készített.

Emlékezve a palacsintás dologra, tojást és szalonnát készített, és hagyta, hogy az illat felébressze Benny-t. – Éhes vagy? – kérdezte Jordan, amikor Benny odament. – Menj, öltözz fel, aztán gyere és ülj le. Rendben? – Nagyon szerette volna, ha Benny többet beszél, de megtette, amit kértek tőle, és néhány perc múlva teljesen felöltözve, cipőben és a tegnap este viselt kabátban jött vissza. – Hová mész? – kérdezte Jordan, miközben letette elé a tányért.

Benny ránézett, majd az ablak felé mutatott.

– Kérlek, próbáld meg használni a szavaidat.

Benny lehajtotta a fejét. – Odakint. Munkát kell szereznem – felelte végül. – Apa mondta. – Sóhajtott, mintha ez az egész túl sok lenne, aztán végül helyet foglalt az asztalnál.

Jordan odahozta a saját tányérját az asztalhoz, és leült mellé. – Hol van az apukád?

Benny ismét vállat vont, a szeme könnybe lábadt. – Beteg volt, és én mindent megtettem, amit tudtam. – Ismét szipogott, és mozdulatlanul ült a székében, miközben ismét könnyek csorogtak az arcán. – Nekem kellett volna meggyógyítanom. De nem sikerült.

Jordan úgy gondolta, hogy egy információmorzsát kapott. – Oké. Az apukád beteg volt, és te segítettél neki. Ez nagyon jó.

Benny megrázta a fejét. – De nem voltam elég jó. Nem lett jobban, és nem volt mit enni.

Jordan úgy gondolta, most már tisztábban látja a dolgokat. Elővette a telefonját, és a Duane által megadott számot használva küldött neki egy sms-t. Perceken belül választ kapott, hogy Duane úton van.

– Néha történnek olyan dolgok, amiket nem akarunk, de ez nem a te hibád volt. – Jordan az asztalra tette a kezét, tenyérrel felfelé, Benny pedig megfogta. – Megígérem neked. Bármi is történt, nem a te hibád, és én segíteni fogok neked. – Tudta, hogy folyton ugyanazokat a dolgokat ismételgeti, de remélte, hogy megértette őket. – Edd meg a reggelidet, aztán beülünk a kocsimba, és megnézzük, hogy meg tudjuk-e találni, hol laktál, és elhozzuk neked a képeket anyukádról és apukádról.

Benny bólintott, és bekapott néhány falat tojást, mielőtt gyakorlatilag mindent elporlasztott a tányérjáról.

Jordan hozott neki még. – Annyit ehetsz, amennyit csak akarsz, és senki sem fogja elvenni tőled. – Elkezdett azon tűnődni, hogy Benny vajon mióta van étel nélkül. Ez a kölyök egy rejtély volt, aminek a végére akart járni, mindkettőjük érdekében.

Megszólalt a csengő a földszintről, és Benny fél mérföldet ugrott.

– Semmi baj. Ez Mr. Duane, a tegnap esti férfi. – Jordan lement, és beengedte, és egy pillanatra minden másról megfeledkezett, amikor megpillantotta Duane szemét. Egy pillanatig mozdulatlanul álltak, és mindketten a másikra néztek. – Benny egy kicsit többet beszél – mondta. – Azt hiszem, az anyja meghalt, és az apja is. Azt mondta, hogy az apja beteg volt, és neki kellett volna gondoskodnia róla, de nem volt elég jó. Azt hiszem, miután ettünk, meg kellene néznünk, hogy el tud-e vezetni minket az otthonukhoz. Mondtam neki, hogy elhozhatunk fényképeket az anyukájáról és az apukájáról. – Kicsit trükközésnek érezték, de meg kellett tudniuk, amit lehetett. – Fent van, eszik, és a karjaimban sírva aludt el a kanapén.

Duane lassan bólintott. – Ez jó. Kezd bízni benned, és vigyáznod kell, hogy megtartsd, de ez nem lep meg.

– Miért? – kérdezte Jordan.

– Mert emlékszem arra az első éjszakára, amikor találkoztunk. Emlékszel? Gyűlöltem mindent és mindenkit, és te megnyugtattál, és rávettél, hogy beszéljek. – Duane ismét megsimogatta a karját, mint tegnap este, és az érintés pontjából melegség sugárzott ki, amely szétáradt Jordanben. – Soha nem akartam semmit sem mondani a ház matrónájának, de te mindig rávettél, hogy elmondjam, mi bánt. Te voltál az, aki kihozott a csigaházamból.

Azok a szemek elbűvölőek voltak, és Jordan kitépte magát belőlük, megköszörülte a torkát, és visszavezette Duane-t a lakásba. Hátrébb kellett lépnie, hogy egy kis távolságot tartson. Már nem voltak tizenhat évesek, és tényleg nem tudta, hogy Duane mit szólna Jordan gondolataihoz ebben a pillanatban.

Duane letette a táskáját, és odament, hogy leüljön Benny mellé, aki most a kanapén ült. – Emlékszel rám a tegnap estéről? Duane vagyok, és megígértem, hogy segítek neked.

Benny bólintott, de ijedtnek tűnt, és Jordan leült a másik oldalára. Benny átcsúszott mellé, ahogy az éjszaka nagy részében aludt.

– Semmi baj. Mr. Duane segíteni fog.

– Megmondanád a teljes neved? – kérdezte Duane.

– Benjamin Kitzinger, Junior – mondta, majd mosolyogva nézett Jordanre. Jordan könnyedén megszorította a kezét, és ő viszonozta.

Duane feljegyezte, és feltett még néhány kérdést. – Az apáddal éltél fent a hegyoldalban?

Benny bólintott.

– És az apukád beteg volt?

Ezúttal alig észrevehetően bólintott, és Jordan azt hitte, Benny mindjárt elsírja magát. De felemelte a fejét. – Apu azt mondta, hogy most már én vagyok a férfi – jelentette Benny. – És hogy ne sírjak.

– Hát, az nem baj, ha sírsz, ha szomorú vagy. Én is sírtam, és Jordan is.

Jordan hallotta Duane hangjának érdességét, és hálát adott Istennek, hogy nem ő az, aki beszél, mert kétkedett benne, hogy ha ő próbálna beszélni, akkor is túlélné ezt a helyzetet. Persze, tűzoltó volt, és minden nap kockára tette az életét, hogy másokat megóvjon, de ez egészen más volt, mintha égő épületekbe rohant volna be. Azt meg tudta csinálni. Mindezek a dolgok, amelyek felhozzák a régmúltat, átkozottul nyugtalanítóak voltak.

– Iskolába jártál, amikor ott laktál?

– Tanultam. Apu tanított. Minden nap leckét vettünk, és segítettem a kertben, és néhány naponta gyalog mentünk a boltba. – Úgy tűnt, tényleg elkezdett erőt venni magán. Jordan örült, hogy Benny elég kényelmesnek érezte magát ahhoz, hogy beszéljen vele.

– Voltak más gyerekek is, akikkel játszhattál? – kérdezte Duane, de Benny megrázta a fejét. – Voltak barátaid?

– Nekem apu volt – válaszolta. Ez inkább hangzott úgy, mintha egy furcsa mesekönyvből, mintsem a való életből vették volna ki.

Duane mintha gondolkodott volna egy percig, aztán megkérdezte: – Milyen ruhákat hordott az apukád? – Jordan ezt nagyon furcsának találta, és csendben megkérdezte, hogy mi köze van ennek bármihez is. Még Benny is csak bámult. – Milyen színűek voltak? Sokat hordott kalapot?

– A nadrágja fekete volt, és különböző színű ingeket hordott, elegáns nadrágtartóval és egy kalapot, amit egyszer felpróbáltam, de túl nagy volt nekem. – Benny úgy dőlt Jordannak, mintha fáradt lenne. – Most már hazamehetünk?

– Igen – felelte Duane, és Benny felpattant.

– Menj, moss fogat, aztán beülünk a kocsimba, és elviszlek – ígérte Jordan, és Benny a fürdőszobába szaladt.

– Az apja amish vagy valamilyen mennonita volt. Ezért kérdeztem a ruháról. Nem tudom, miért lennének fent a hegyen, távol mindenkitől.... – Duane felemelte a tekintetét, és Jordan szinte látta, hogy dolgozik az agya. Mindig is ő volt az, akinek a legnagyobb szíve volt. – Lehetséges, hogy az apját kitaszították, és arra kényszerítették, hogy a saját útját járja. – Sóhajtott egyet. – Talán lesz ott valami, ami támpontot ad, ha megtaláljuk a helyet.

– És ha nem találjuk meg? – kérdezte Jordan.

– Hadd továbbítsam, amit tudok, a kapcsolatomnak a seriffhivatalban. Az információ, amink van, talán segíthet nekik, mert, jelenleg úgy kezelik ezt az ügyet, mint egy elveszett gyereket, és mivel a mi gondozásunkban van, jelenleg nem tekintik prioritásként. – Duane ismét megveregette a karját, és ezúttal Jordan rátette a kezét.

Jordan szünetet tartott, de nem húzta el a kezét. – Te mindig is tapintatosabb voltál, mint én. – Jordan nem engedte el azonnal, és Duane mozdulatlanul ült. Jordan tartotta a szemkontaktust.

– És te olyan átkozottul erős voltál, vagy legalábbis mindig próbáltál az lenni. Sokáig hiányoztál – suttogta Duane. – Tényleg így volt, és bárcsak lett volna merszem akkoriban kimondani a dolgokat.

Benny kijött a fürdőszobából, és Jordan elengedte Duane kezét.

– Akarod, hogy vezessek? – kérdezte Jordan.

– Persze. Van egy ülésmagasítóm Bennynek, amit nálad hagyok. – Elhagyták a lakást, Jordan bezárt mögöttük.

A reggel ragyogóan szép volt, a nap szikrázóan sütött, és csak néhány gomolygó felhő lebegett az égen. Bennybeült hátra, és ismét elcsendesedett. Duane bemászott, Jordan pedig odahajtott, ahol Bennyt felvette. Aztán folytatták útjukat a hegységbe emelkedő úton.

– Van itt egy leágazás? – Jordan megfordult, hogy Bennyre nézzen, aki mintha nem értette volna, mit akarnak. Már kezdett azon gondolkodni, hogy vajon csak esztelenül kocsikáznak-e, amikor Benny izgatott lett.

– Itt. Állj! – szólt Benny, és Duane félreállt.

Kikászálódott a hátsó ülésről, és átrohant az úton egy ösvényre, amely mellett valószínűleg elhaladtak volna.

– Benny, várj! – Jordan kiszállt, és utána sietett, Duane pedig mindkettőjük mögött.

– Itt fent van – mondta Benny, és továbbment a már kitaposott ösvényen, amely egy darabig felfelé vezetett, mielőtt kiegyenlítődött. Fák és bokrok szegélyezték mindkét oldalról, és Jordan megfogta Benny kezét, hagyta, hogy vezessen, de óvatos és körültekintő volt. Aztán hirtelen egy kis tisztásra értek, ahol talán fél hektárnyi sík terület volt és egy faház állt rajta a mögötte emelkedő földet ölelve.

– Itt éltél? – kérdezte DuaneBennyt, aki bólintott. – Bemehetek? – Duane megvárta a választ, mielőtt az ajtóhoz lépett, és óvatosan benyomta. Bement, és egy perc múlva visszajött, elővette a telefonját, majd halkan megszólalt. Jordan fogta Benny kezét, nem engedte, hogy kövesse, és figyelte Duane izgatottságát. Miután letette, Duane intett, és visszavezette őket az ösvényen.

– Otthon? – kérdezte panaszosan Benny, és megfordult, amikor a tisztás szélére értek.

– Miért nem várjuk meg a kocsiban, hogy valaki segítsen nekünk? Nem gond? – kérdezte Duane. Nem akarta, hogy Benny ezt lássa.

Benny nem akart menni, de végül bólintott, és hagyta, hogy Jordan végigvezesse, és átvágjon az úton a kocsihoz.

– Az apja még mindig a faházban. – Duane megvárta, amíg Bennyt a hátsó ülésre ültették, és Jordan beindította a motort és a légkondicionálót. – Már néhány napja halott, és ez nem túl szép látvány. A rendőrség már úton van, másokkal együtt. Attól tartok, ez elég nagy felhajtás lesz, és megpróbálom Bennyt minél jobban óvni tőle.

Jordan látott már korábban is holttesteket. A tűzoltók gyakran elsőként érkeztek a helyszínre, és látott már olyan dolgokat, amiket legszívesebben elfelejtett volna. – Hadd emlékezzen úgy az apjára, amilyen volt azelőtt – értett egyet Jordan, és hálát adott, hogy nem kellett sokat várniuk, amíg megérkezett a segítség.

 

 

AMINT a hatóságok megérkeztek, Jordan beszélt a rendőrökkel, majd visszavitte Bennyt a lakásba. Duane-nek maradnia kellett, mert ő talált rá az apját, de Jordan el akarta vinni Bennyt onnan, hogy megkímélje attól a traumától, hogy lássa, amint elviszik az apja holttestét. Jordan mindent megtett, hogy Bennyt szórakoztassa, amíg ő azon aggódott, vajon mi fog történni ezután.

Pár órával azután, hogy hazaért, megszólalt a csengő, és egy mogorva tekintetű Duane lépkedett fel a lépcsőn. Benny még tévét nézett, miközben kimentek a konyhába, hogy Jordan főzzön egy kis kávét. Hozott Duane-nek egy bögrét. – Van valami?

– Úgy gondolják, hogy természetes okok miatt halt meg, ami megkönnyebbülés. A rendőrség talán beszélni akar majd 8Benny-vel, de remélem, más módon is megkapják, amire szükségük van.

– Mi van Benny holmijával? – kérdezte Jordan.

Duane belekortyolt a kávéjába. – Sikerült összeszednem néhány holmit a házból a rendőrség engedélyével. Megszereztem Benny néhány ruháját, és volt néhány kép a szüleiről, amelyek az apja ágya mellett voltak. Ezeket elhoztam neki, azzal a néhány játékkal együtt, amit találtam. – Láthatóan meghatódott. – Nagyon kevés volt ott. Azt hiszem, Benny és az apja nagyon szegényes életet éltek. – Duane odafordult, ahol Benny még valami rajzfilmet nézett.

– De miért éltek így? – kérdezte Jordan, megpróbálva összerakni a képet.

– A rendőrség ezen is dolgozik. A legjobb, amit tehetünk, hogy segítünk Bennynek. – Duane ivott még egy kortyot, mielőtt letette a bögrét. – Voltak már csúnya eseteim, de ez a mostani nagyon megvisel. – Jordan tudta, hogy Duane-nek nehéz volt ezt a vallomást megtennie.

– Engem is – ismerte el Jordan. – Rendszeresen foglalkozom vészhelyzetekkel, de ez.... – Sóhajtott egyet. – Azt hiszem, csak annyit tehetünk, hogy lépésről lépésre haladunk.

– Igen. Hadd menjek Benny cuccaiért, és odaadhatjuk neki. – Duane fel akart állni, de Jordan egy érintéssel megállította.

– Idd meg a kávét, és adj magadnak néhány percet, hogy fellélegezz. Benny egyelőre jól van. – Megveregette Duane kezét, és viszonzásul egy apró mosolyt kapott. – Mindig is millió mérföld per órával pörögtél. – Egy másodpercig elidőzött, hogy magába szívja Duane-t. – Csak furcsállom, hogy pont most jöttél vissza az életembe.

Duane enyhén felvonta a szemöldökét. – Talán arra vagyunk hivatottak, hogy átsegítsük egymást a nehéz időkön.

Ez a mostani biztosan azok közé tartozott.

Megitta a kávét. – Össze kellene szednem a holmiját, aztán visszamennem dolgozni. Rengeteg dolgom van, és talán a nap végére többet is megtudok.

– Szeretnél velünk vacsorázni? – kérdezte Jordan. – Csinálhatok valamit, és ígérem, nem rendelek pizzát.

Duane bólintott. – Van egy park egy háztömbnyire innen. Miután ettünk, elvihetnénk Bennyt oda játszani.

– Szerintem tetszene neki. – Jordan felállt, amikor Duane is, és kikísérte az ajtóhoz. Meg akarta ölelni, ahogy akkor is, amikor az otthonban voltak. Így támogatták egymást. Mindkettőjüknek szüksége volt valamiféle testi kontaktusra valakivel, és ezt nem kapták meg az otthon gondozónőjétől. Emlékezett, hogy megölelte Duane-t a szobájukban, miután összepakolta a holmiját, és távozni készült. Tegnap estig ez volt az utolsó alkalom, hogy látták egymást. Jordan visszatartotta magát, mert nem volt biztos benne, de Duane megölelte. Gyors volt, de meleg, és Jordan azon kapta magát, hogy lehunyja a szemét. Az emlékek azzal fenyegették, hogy elárasztják, de aztán Duane elengedte, és Jordan visszazökkent a jelenbe.

– Szólok, ha megtudok még valamit. – Duane egy pillanatra megállt, Jordan tekintetét fogva tartva, aztán eltűnt.

Jordan felnőtt élete nagy részében egyedül élt, és büszke volt arra, hogy nincs szüksége senkire. Mégis, amikor Duane elment, úgy érezte, mintha egy űr tátongott volna benne. Hülyeség volt, csak tegnap látta őt újra.

– Éhes vagy? – kérdezte Bennytől, de csak egy fejrázást kapott. Duane visszatért, átadta Jordannek a dobozt, majd egy futó mosoly után eltűnt, Jordan pedig becsukta az ajtót, bezárta, és Benny holmiját az asztalra tette. – Mr. Duane hozott neked néhány dolgot.

Benny lecsúszott a kanapéról, és odament, hogy belenézzen a dobozba. Elkezdte kiszedegetni a dolgokat, és Jordan hagyta, hogy a saját tempójában haladjon. Amikor megtalálta a képeket, megnézte azt a képet, amelyiken az a férfi volt, akiről Jordan feltételezte, hogy az apja, majd a mellkasához szorította, és visszavitte a kanapéhoz. Ott ült, kezében tartva, és nézte a tévét. Jordannek úgy tűnt, mintha Benny azt gondolná, hogy az apja ott van vele.

– Kitehetem azokat a képeket a szobádba az ágyad mellé, hogy bármikor megnézhesd őket, amikor csak akarod – mondta Jordan. Benny bólintott, és Jordan elvette azt, amit Benny átadott neki, valamint az anyja és apja közös képét, és a komódra tette őket, ahol Benny az ágyából is láthatta őket. Elrakta a ruhákat is, és a játékokat a nappali egyik polcára tette, hogy Benny játszhasson velük, amikor csak akar. Aztán leült Benny mellé. Egyikük sem beszélt sokat, de Benny ismét közelebb húzódott hozzá, és Jordan átkarolta, miközben tévét néztek.

 

 

EGY nyugodt csendes délután után Duane telefonált, hogy már úton van. Fáradtnak tűnt, és Jordan nekilátott, hogy tésztát és salátát készítsen vacsorára. Egyszerű volt, és olyasmi, amiről Benny azt mondta, hogy megeszi. Amíg főzött, Jordan leültette Bennyt az asztalhoz egy kis harapnivalóval és egy pohár tejjel. – Ha akarsz, mesélhetsz nekem az apukádról – ajánlotta fel Jordan.

Benny rágott, és hatalmas szemeivel őt figyelte. – Például miről? – kérdezte Benny.

– Mondjuk, hogy mit csináltatok együtt az apukáddal? – tette fel Jordan kérdést. Nyitva hagyta az ajtót, és azt mondta Duane-nek, hogy csak menjen fel, így amikor Duane belépett, intett neki, hogy maradjon csendben.

– Zöldségeket termesztettünk, és sétálni jártunk a hegyre. – Benny bekapott egy falat almát. – Néha apával elmentünk a boltba, ha szükségünk volt valamire. Néha megengedte, hogy vegyek sütit vagy fagyit, ha jó voltam, és hazafelé menet megettük. Aztán nekem házimunkám volt, apával pedig leckét vettünk.

– Megtanított olvasni? – kérdezte óvatosan Duane, miközben az asztalhoz ült.

– Jól olvasok – mondta Benny. – És apa megmutatta nekem a matematikát, és azt, hogyan kell összeadni, kivonni és szorozni. Azt mondta, hogy ezt tudnom kell a nagyvilágban, ezért megtanított. Apával a kertet is megműveltük, és amikor végeztem a munkával, sokat játszottam kint. Apa azt mondta, hogy a friss levegő és a napfény jót tesz nekem, hogy növekedjek, ahogy a növények is nőnek tőle. – Megette az utolsó darab almát.

– Mit dolgozott az apukád? – kérdezte Duane, de úgy tűnt, hogy ez megzavarta a kisfiút. – Csak otthon dolgozott a kertben? – tisztázta.

Benny megvonta a vállát. – Igen. Dolgoztunk a kertben, és kivágtuk az öreg fákat, apu pedig apró darabokra vágta őket, hogy télen melegünk legyen.

Jordan látta a faház oldalában lévő hatalmas fakupacot. Azon tűnődött a legjobban, hogy Benny és az apja miből éltek. Úgy tűnt, Duane is ugyanezen töpreng, de Bennyvel nem jutottak messzire. Most legalább többet beszélt, bár, hogy mennyit tudott, az más kérdés volt. Nem mintha ez Jordan számára számított volna. Ami igazán számított, az az volt, hogy Benny úgy tűnt, bízik bennük annyira, hogy beszélgetni kezdjen.

– Segíthetünk a vacsorával? – kérdezte Duane.

– Azt hiszem, már mindent előkészítettem. Talán Benny megteríthetné az asztalt.

Benny beszaladt a konyhába. Miután Jordan megmutatta neki, hol vannak a dolgok, Benny aprólékosan kirakta a késeket, villákat és kanalakat, valamint a helyükre tette a tányérokat. Aztán visszasietett ismét tévét nézzen.

– Aranyos gyerek, ahogy elnézem – jegyezte meg Duane, miközben Bennyre nézett.

Imádnivaló gyerek volt, és Jordan azt kívánta, bárcsak megismerhette volna, mielőtt mindez megtörtént, amikor Benny még önmaga lehetett volna, nem pedig egy rémült gyerek, aki nem tudja, mi fog történni. – Igen az. Gyanítom, hogy a legtöbb időt csak az apjával töltötte, így csak azt tudja, amit ő tanított neki. – Leült Duane mellé. – Talán ez jó dolog. Talán Benny nem tudja, milyen nehéz is lehet valójában a világ. – Lesütötte a tekintetét. Sajnos mind ő, mind pedig Duane tisztában volt ezzel.

– Ha ez igaz, akkor rajtunk múlik, hogy hagyjuk, hogy ezt az ártatlanságot minél tovább megőrizze.

Jordan nem is tudott volna jobban egyetérteni. – Hadd készítsem el a vacsora utolsó részét. – Lecsöpögtette a tésztát, és az asztalhoz vitte a salátát és a szószos tésztát, majd vacsorához hívta Bennyt.

 

 

– KÉSZEN állsz a parkba menni? – kérdezte Jordan Bennyt, miután eltakarította a vacsora maradványait. – Nincs túl messze, és mind hárman oda tudunk sétálni. – Benny az elmúlt egy órában csendben volt, de most felélénkült, és Jordan készülődött. Aztán meggyőződött róla, hogy Benny is, mielőtt hármasban elhagyták a lakást. – Ott van arrafelé. Jártál már a parkban?

– Azt hiszem, anyuval voltam – mondta Benny, és Jordan megosztotta a pillantását Duane-nel.

– Hát, ott vannak hinták meg mások, meg egy nagy játszóvár. Annyit szaladgálhatsz, amennyit csak akarsz – mondta Jordan, hogy izgalmat keltsen, de nem volt biztos benne, hogy ez mennyire jött be, mivel Benny úgy nézte, mintha őrült lenne. Benny mégis fogta a kezét, és Duane mellette sétált. Néha-néha összeért a kezük, és Jordant ez a legkevésbé sem zavarta.

Az a néhány alkalom, amikor randizott, és amikor a pasik a múltjáról kérdezték, mindig vonakodott elmesélni. Nem mintha szégyellte volna, de a legtöbb embernek fogalma sem volt, hogy mit kezdjen egy olyan emberrel, mint ő. Változatlanul azt a szomorú, sajnálkozó tekintetet látta a szemükben, amitől Jordannek vissza kellett fognia magát, mielőtt faképnél hagyta őket. Nehéz gyermekkort élt át, és a másik oldalról épségben, saját életet élve került ki. Nem kellett őt sajnálni, és mégis ezt látta minden átkozott alkalommal. Duane azonban megértette, mert együtt élték ezt az életet.

– Ez az a park? – kérdezte Benny, amikor közel értek.

– Igen. Előre szaladhatsz és játszhatsz, ha akarsz – mondta Jordan, de Benny csak erősebben szorította a kezét. Jordan megállt a séta közben, és leguggolt. – Tényleg, semmi baj. Duane és én ott fogunk ülni, és nélküled nem megyünk sehova. Ígérem.

Benny az alsó ajkába harapott, a játszótéren lévő gyerekekre nézett, majd vissza Jordanre, mintha azt próbálná kideríteni, hogy ez az egész valóságos-e.

– Minden rendben van. – Folytatták az útjukat tovább, és miután Duane-nel leültek az egyik piknikasztalhoz egy nagy fa alá, akkor és csakis akkor szaladt Benny oda, ahol a többi gyerek játszott.

– Jézusom... – suttogta Duane.

– Tudom. Ő....

Duane kuncogott. – Ez a kisfiú azt hiszi, hogy te akasztottad fel a Holdat az égre, és halálra rémült, hogy téged is elveszít.

– Nem, csak én vagyok az, aki most itt van – ellenkezett Jordan.

Duane megrázta a fejét, és az asztal fölé hajolt. Jordan majdnem felugrott, amikor Duane megfogta a kezét, és tartotta a tekintetét. – Tévedsz. Kezd kötődni hozzád. Egy dolgot megtanultam, hogy a gyerekek nagyon jól olvasnak az emberekben. Tudja, hogy megérted, amit érez. – Pislogott néhányat, de nem fordult el. – Elaludt melletted, és amikor összezavarodott, téged keresett meg, mert biztonságban érzi magát veled. – A tekintete egyszerre lett melegebb és intenzívebb.

– Mi az? – kérdezte Jordan mosolyogva.

– Mindig biztonságban éreztem magam veled. – Duane gyengéden megsimogatta Jordan kézfejét. – Soha nem tudtam rólad, amikor gyerekek voltunk, és soha nem meséltem neked magamról. Egy szobán osztoztunk, és mégsem nyíltunk meg soha önmagunk ezen részéről. –Oda nézett, ahol a kezük összeért.

– Nem akartam, hogy gyűlölj – suttogta Jordan. – Gondolom, te is így éreztél. – Most már annyi minden értelmet nyert. Mindketten különbözőek voltak és féltek, de még jobban hasonlítottak egymásra, mint azt gondolták. – Olyan érzés, mintha visszakaptam volna a legjobb barátomat.

Duane kuncogott. – Tudom. – Elengedte a kezét. – És mit csinálsz, amikor éppen nem tüzet oltasz vagy gyerekeket mentesz az út széléről?

– Túrázni és biciklizni járok. Minden nyáron részt veszek néhány hosszú távú túrán. Egy hónappal ezelőtt egy Pennsylvanián átívelő túrán vettem részt, Pittsburgh és Philly között. Nagyszerű volt, és rengeteg pénzt gyűjtöttünk a gyermekrák elleni küzdelemért. Roy és Harry az állomásról velem tartott. Csatlakoztunk a tűzoltókhoz az egész államból. És szeretek olvasni meg ilyenek. – Jordan megvonta a vállát. – Őszintén szólva nem vagyok olyan érdekes. Leginkább dolgozom. – Kicsit megmozdult a padon, és előhúzta a zsebéből a tárcáját, hogy ne zsibbadjon el a feneke. – És veled mi a helyzet?

– A legtöbb reggelen körülbelül fél órát futok. Túl sok szart eszem. –  Duane a szemét forgatta. – Lássuk csak, úgy tűnik, erős lúzer mágnes van beültetve a seggembe. – Az asztal fölé hajolt.

– Miért mondod ezt?

– Mert úgy tűnik, csak a legnagyobb lúzerek akarják száz mérföldes körzetben – válaszolta, mire Jordan felkuncogott. – Bárcsak viccelnék, de komolyan mondom. A pasik, akikkel eddig randiztam, borzalmasak voltak. Nagyjából fel is adtam. Vannak jó barátaim, köztük Donald, akit tegnap felhívtál. Ő és a férje életmentőek voltak körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor egy srác, akivel jártam, úgy döntött, hogy a tulajdona vagyok, és nem akarta elhagyni a házamat. Carter félholtra ijesztette a fickót, és gyorsan elmenekült, különösen, amikor fél tucat egyenruhás jelent meg vele együtt. Gyönyörű látvány volt, hadd mondjam el neked. – Felnevetett. – El tudod képzelni, ahogy hét egyenruhás férfi bevonul a házba, és gyakorlatilag a fülénél fogva dobták ki a szarházit az összes cuccal együtt, amit megpróbált beköltöztetni? Dicsőséges volt. És ő volt csak a legnagyobb vesztes. Volt egy másik, akivel négy hónapig jártam, aztán kiderült, hogy nem a munkahelyére jár, hanem minden nap egy bárba. Aztán volt képe pénzt kérni tőlem, mert ki akarták lakoltatni.

– Nos, csak hogy tudd, tudom, hogy nem vagy vesztes, és ha ezek a pasik nem bántak veled jól, akkor lemaradtak arról, hogy egy igazán nagyszerű embert ismerjenek meg. – Jordan tudta, hogy ez igaz. Duane már tizenhat évesen is nagyszerű volt, és még mindig az volt.

– Honnan tudod?

Jordan a szemét forgatta. – Mindannyian békákkal, varangyokkal vagy kígyókkal randizunk. Megesik az ilyesmi. Szeretem azt hinni, hogy miattuk vagyunk képesek felismerni egy igazán jó embert, ha szembejön velünk. – Elfordította a tekintetét Duane-ről oda, ahol Benny a mászókán játszott. Különleges volt, és jelenleg nagyon jól érezte magát. – Mi lesz vele most, hogy tudjuk, hogy a szülei meghaltak?

– Nos, a következő lépés az lesz, hogy megpróbáljuk kideríteni, vannak-e olyan rokonok, akik hajlandóak magukhoz venni. Ez némi munkát igényel, és ebben a rendőrség is segíteni fog.

Jordan áthajolt az asztal túloldalára. – Mi van, ha igazad van, és az apja valamelyik amish vagy mennonita közösség tagja volt, és hátat fordítottak neki? Ez azt jelenti, hogy Bennynek is hátat fordítottak? Lehet, hogy kénytelen lenne visszatérni abba a fajta életbe? Még akkor is, ha ez nem olyasmi, amit ő eddig ismert?

Duane megvonta a vállát. – Majd átmegyünk ezen a hídon, ha eljutunk oda. De az a tapasztalatom, hogy valószínűleg nem fogják őt akarni. Benny túl sokat látott a külvilágból ahhoz, hogy jól beilleszkedjen az övékébe. Viták és elégedetlenség forrása lenne a közösségükben, és ezt nem akarják. De ha így alakulnak a dolgok, akkor a törvényt be kell tartani, és ha vannak nagyszülei vagy nagynénjei és nagybátyjai, akik gondoskodnának róla, akkor az államnak nem sok választása lesz. – Duane állta a tekintetét. – Tudom, hogy néha nehéz lehet, de ez is hozzátartozik a nevelőszülői léthez. Te vagy a beugró. Vannak esetek, amikor egy gyereket valamilyen okból újra el kell helyezni, vagy mások jelentkeznek a család igényével.

– Tudom. Csak azt akarom, hogy Benny boldog legyen. Láttam azt a faházat, és nem volt valami sok, de valószínűnek tartom, hogy ő és az apja elégedettek voltak ott. Megérdemli, hogy boldog és biztonságban legyen. És én csak ezt akarom. – Már kezdett kötődni a csendes kis fickóhoz.

Duane megveregette a vállát. – Én is csak ezt akarom, és mindent megteszek érte. – Jordan nem kételkedett abban, hogy Duane mindent megtesz Bennyért. A probléma az volt, hogy Jordan már kezdte magát a legjobb választásnak látni Benny számára, és nem valószínű, hogy a dolgok így fognak alakulni.

 

– Benny, tíz perc múlva indulunk – szólt oda Jordan, ahol Benny az egyik homokozóban játszott néhány másik gyerekkel. Intett, Benny pedig visszaintett, mielőtt folytatta volna a játékot. Jordan és Duane még néhány percig beszélgettek, de semmi különösről, ami nem is volt baj. Jó volt, hogy volt kivel csak úgy beszélgetni. Miután letelt az idő, Jordan elment Bennyért, aki elköszönt az új barátaitól, és követte őt vissza oda, ahol Duane várta őket.

– Visszajöhetek ide? – kérdezte Benny.

– Persze – mondta neki Jordan. – Közvetlenül a lakás mellett van, úgyhogy hamarosan visszajöhetünk. Jól érezted magad?

Benny nagyon komolyan bólintott. – Igen. Sok mindent szeretnék kipróbálni. – Visszafordult a játszótér felé, és Jordan azon tűnődött, vajon Benny látott-e már játszóteret. A fenébe is, azon tűnődött, vajon mennyi minden, amit ma a gyerekek természetesnek vesznek, új és lenyűgöző dolog lenne Benny számára. Visszasétáltak a lakás felé, és Jordan megfogta Benny kezét, amikor a sarokhoz közeledtek, hogy átkeljenek az utcán.

– Mindkét irányban figyelni kell az autókra – magyarázta Jordan, és megvárta, amíg Benny azt mondja, hogy biztonságos. Aztán átsétáltak és megkerülték az étterem hátsó bejáratát, és éppen akkor értek oda, amikor Jordan telefonja hangosan csöngött. Elővette, és elolvasta a főnök üzenetét.

– Behívnak? – kérdezte Duane.

Jordan megrázta a fejét, ahogy elolvasta, mi történik. – Tűz van a hegy lábánál, és még az eső ellenére is elég szárazság volt ahhoz, hogy az egész oldal belobbanjon. – Bennyre pillantott, majd vissza Duane-re. – Beleértve azt a területet is, ahol a faház áll. – Az egyetlen esélyük arra, hogy bárki többet megtudjon Bennyről, abban a kis építményben volt, és ha leég, az szinte Benny egész történetét eltörölné.

– Tudsz segíteni?

– Egy ilyen dologban minden és mindenki segít – mondta Jordan, aki már türelmetlennek érezte magát, és úgy érezte, hogy fel kell mennie, hogy megpróbáljon segíteni a csapatnak, valamint megmenteni Benny otthonát.

– Itt maradok vele. Te üzenj, hogy úton vagy. – Duane megveregette a karját, és Jordan leguggolt Benny mellé.

– Segítenem kell néhány embernek, de visszajövök, ne aggódj. Ígérem. – Jordan megölelte Bennyt, odadobta Duane-nek a lakáskulcsot, és elindult a kocsija felé. A felszerelése már bent volt, és mielőtt beindította volna a motort, üzent a főnöknek.

Általában nem is gondolt arra, hogy tűzbe kell mennie, ez volt a dolga. De mielőtt kihajtott volna a parkolóból, megállt, és figyelte Benny-t és Duane-t, ahogy a járdán álltak, és hátranéztek. És évek óta először gondolta azt, hogy talán van valami az életében a munkán kívül, ami fontos lehet.

Negyedik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

DUANE felkísérte Bennyt az emeletre, és bezárta maguk mögött az ajtókat. – Akarsz játszani valamit, vagy mihez lenne kedved? – Benny a konyhaasztal mellett állt, és teljesen összezavarodottnak tűnt. – Te és az apukád játszottatok? – A vállrándítás elárulta, hogy valószínűleg nem. – Menj, hozd a játékaidat, és játszunk együtt.

Benny kiment a nappaliba, és visszatért néhány holmival, amit Duane hozott neki. Volt ott néhány játék ló és néhány más állat, pár régi legó, és egy lovas kocsi, amelyről Duane úgy gondolta, hogy Benny apja készíthette. Primitív volt, de gyönyörű. Letelepedett a padlóra, és Benny megmutatta neki, hogyan lehet az egyik lovat befogni a szekérbe, aztán lassan végighúzta a padlón. – Apa azt mondja, vigyáznom kell vele. – A többi játékot felállította, majd hátradőlt, mielőtt felállt volna, és úgy hagyta ott a kis tanyai csoportképet, mintha végzett volna vele.

– Értem. – Duane elővette a táskáját, és kivett belőle néhány papírt és egy doboz zsírkrétát, amit a gyerekeknek tartott benne. – Akarsz rajzolni egy képet az apukáról?

– Szabad? – kérdezte Benny, most az egyszer látszólag igazán izgatottnak.

Duane leültette az asztalhoz, és hagyta, hogy Benny rajzoljon. A fiú nem törődött a zsírkrétákkal, hanem felvette az egyik ceruzát, ami a táskájából kipotyogott, és az asztal fölé hajolva, nyelvét a fogai közé szorítva rajzolni kezdett. Duane hátradőlt, és figyelte, ahogy a házból kapott képekről a férfi alap– és mégis felismerhető képe materializálódik a lapon. – Ez nagyon jó.

Benny folytatta a munkát, fel sem nézve abból, amit csinált.

Otthagyva Bennyt a munkájába temetkezve, Duane felállt az asztaltól, és bekapcsolta a tévét, hogy megpróbáljon valami helyi hírt találni, remélve, hogy megtud valamit a tűzről. Nem volt semmi, de a tévét egy helyi csatornán hagyta, és lejjebb vette a hangerőt. Amikor visszatért az asztalhoz, a rajz sokkal több részletet tartalmazott, mintha Benny az apja képét nézte volna, de talán… csak emlékezetből rajzolta.

Benny félretolta a rajzot, és belekezdett egy másikba. Úgy tűnt, jól érzi magát, és Duane nem akarta zavarni, ezért megnézte a tévét, majd a telefonját, és a helyi híroldalakat böngészte. Nem talált semmit, de aztán odalépett az elülső ablakokhoz, és kinézett a hegyek felé. A távolban füst gomolygott a levegőbe, mintha sötét felhők terjednének, amelyeket a szél sodort. A tűz nyilvánvalóan szélsőséges volt, és úgy tűnt, egyre erősebbé válik. Duane nem látott lángokat, de a sok füst elárulta neki, hogy nem kis tűzről van szó, és a gondolatai Jordanre terelődtek.

Duane küldött egy sms-t Jordannek, hogy megbizonyosodjon róla, jól van-e, majd hozzálátott egyik olyan dologhoz, amihez a legjobban értett: elkezdett aggódni. A főiskolán korán megcsinálta a házi feladatát, és hetekkel előre megírta a dolgozatát. Még most is, ha volt valami tennivalója, addig pörgette a fejében, amíg el nem készült, és csak azután engedte el. Ez is ugyanilyen volt, csak rosszabb. Bennyre nézett, aki úgy tűnt, hogy élete legjobb napjait éli. Duane azt kívánta, bárcsak lenne nála színes ceruza, de úgy tűnt, hogy csak ceruzával és papírral is varázsolni tud. – Ezek gyönyörűek.

– Apa mutatta meg, hogyan kell rajzolni – mondta Benny halkan, miközben letette a ceruzáját.

Duane látta, hogy a fájdalom besiklik a tekintetébe, és letérdelt, hogy Benny a karjaiba bújjon. – Akkor mindig eszedbe fog jutni, amikor rajzolsz. Szerintem ez boldoggá tenné őt. – Átkarolta Bennyt, és szorosan ölelte, miközben a tévéadó belekezdett a műsorba. Képeket mutattak egy heves erdőtűzről, a füst az ég felé szállt. A feliratok alul azt hirdették, hogy a faházhoz vezető utat lezárták, és hogy a tűz mozgásban van.

– Két tűzoltó csapdába esett és eltűnt – jelentette a híradós, aki egy híradós kocsi előtt állt, miközben hamu hullott körülötte. Aztán abbahagyta a tudósítást, amikor egy tűzoltó a kamerán kívül azt mondta neki, hogy azonnal menjen arrébb. Duane mindent megtett, hogy gondolatait Jordan és Bennyfaházáról a karjában lévő kisfiúra terelje. Ennek kellett a legfontosabbnak lennie.

– Akarsz még rajzolni? – kérdezte Duane. – Vagy lemehetnénk a drogériába. Fogadok, hogy vannak színes ceruzák és más érdekességek.– Valamit tennie kellett, és Benny szipogva bólintott. Duane tehát kézen fogta Bennyt, és lesétáltak a három házzal távolabb lévő CVS-be, ahol a férfi az írószerrészlegre ment, és hagyta, hogy Benny kiválassza, amit akar. Papírt, színes ceruzákat, vonalzókat, sőt még színes papírt, ollót és ragasztót is. Amit csak akart, Duane betette a kosárba, és igyekezett nem gondolni Jordanre.

– Rendben lesz? – kérdezte Benny, miközben a pénztár felé tartottak. Duane-nek nem szabadott elfelejtenie, hogy Benny mintha észrevette volna az aggodalmát.

– Igen. Jordan tudja, mit csinál, és biztonságban lesz, és haza fog jönni. – Duane azon tűnődött, vajon Bennyt vagy saját magát próbálja-e megnyugtatni. Talán mindkettőjüket. Duane kifizette a holmikat, és hagyta, hogy Benny hazavigye a szatyrot.

– Most már ágyba kell mennem? – kérdezte Benny.

Duane megkérte, hogy készülődjön, aztán hagyta, hogy még ott maradjon az asztalnál, és rajzolgasson még egy darabig, amíg végül ágyba nem dugta Bennyt. Pokolian remélte, hogy Jordan hamarosan visszatér, de ahogy sötétedett, a füst a távolban egyáltalán nem látszott enyhülni. Duane visszaengedte a függönyt a helyére, és megfordult. Benny néhány méterrel arrébb állt a zöld pizsamájában, amelyiken sokszínű dinoszauruszok voltak, és félve nézett fel.

– Visszajön?

Duane kinyújtotta a kezét, és megnézte a telefonját, hátha érkezett valami válasz az üzenetére. – Jordan dolgozik. Tűz van a hegyeknél, és azon dolgozik, hogy eloltsa azt. – Csak remélni tudta, hogy nem kell rosszabb híreket közölnie Bennyvel. Duane nem volt hajlandó a legrosszabbra gondolni, még akkor sem, ha ilyen gondolatok cikáztak az elméjében. – De amint végzett, vissza fog jönni. – Kinyújtotta a kezét. – Miért nem készítünk neki valamit? – Duane tudta, hogy nem fog tudni aludni, Benny pedig ideges, és több mint élénk volt. – Nézzük meg, vannak-e süteményhez való alapanyagai.

Benny komolyan bólintott, és Duane elindult a konyhában keresgélni.

 

 

KÉT órával és egy adag csokis sütivel később Duane a kanapén ült, a tévé halkan szólt. Benny már fél órája ágyban volt, és Duane még több híradót nézett az aktualitások miatt. A híradások olyanok voltak, mint a szaggatott lemezek, új információk nélkül. A telefonja ott volt mellette, küldött még néhány sms-t, és most már csak válaszra várt. Olyan furcsa volt ez az egész. Csak egy napja látta újra Jordant, és most itt volt, és azon aggódott, hogy jól van-e, miközben a munkáját végezte. Duane tudta, hogy valószínűleg túlreagálja a dolgot, de Bennyaggódott, és a fenébe is, most, hogy Jordan újra az életében volt, nem akarta csak úgy elengedni.

Éjfél volt, amikor csizmák trappoltak fel a lépcsőn. Duane odasietett, és kinyitotta az ajtót. Jordan vállai megereszkedtek, és beborította a kosz és Isten tudja, még mi minden. Tűzszaga volt, a kabátját magam mellett cipelte, a haja néhol megégett. Amint felért a lépcső tetejére, Duane becsukta utána az ajtót, Jordan pedig az egyik székre dobta a tűzoltókabátját.

– Istenem, ez maga volt a pokol.

– Eloltottátok a tüzet? Megsérültél? – kérdezte Duane, mire Jordan megrázta a fejét. Duane felsóhajtott, és csípőre tett kézzel előrelépett. – Akkor miért nem írtál vissza? Megijedtem, és Benny is aggódott. Üzeneteket küldtem, és azt mondták a hírekben, hogy két tűzoltó eltűnt. – Halkan beszélt, de az órákig tartó aggódás még mindig intenzíven hatott rá.

– Sajnálom. Azt hiszem, lemerült az akkumulátor a telefonomban. – Jordan letette az asztalra a tányérnyi finomság mellé, amit Duane és Benny készített. – Aggódtál? – kérdezte, és a fenébe is, ha a rohadék nem mosolyodott el egy kicsit.

– Isten engem úgy segítsen... – korholta Duane. Tudta, hogy bámulja, de igazából nem érdekelte. – Le kéne vetned azokat a ruhákat. Olyan szagod van, mint a tűznek. Kérsz valamit enni vagy inni? Tudom, hogy vacsoráztál, de biztos éhes vagy az elmúlt órák munkája után. – Tennie kellett valamiz. Talán haza kellene mennie, és hagyni, hogy Jordan rendbe szedhesse magát. Lehet, hogy csak képzelődött, vagy hagyta, hogy a vágyálmok eluralkodjanak rajta.

– Jól vagyok. Köszönöm. – Jordan levette a csizmáját és a tűzoltónadrágot, majd a kabáttal együtt műanyag zacskókba tette őket, ezzel elzárva a füstös szagot. Letette őket az ajtó mellé, és drámaian felsóhajtott. – Kemény csata volt, de sikerült elhatárolnunk a tüzet, és nagyjából kiégette magát. Szerencsére nem jutott messzire a hegyen, de néhány épület a hegy lábánál lévő tanyákon kiégett. Ha más irányból fújt volna a szél, a tűz felkapaszkodott volna a hegységre, és akkor nehezebb lett volna megállítani. – Ásított, miközben lassan leült az egyik székre.

Jordan pólója izzadságtól nedves volt, rátapadt, kirajzolódott minden egyes izma – és ez egy átkozottul szép látvány volt. Duane is leült. – Benny egész este aggódott. Nemrég lefeküdt aludni, kimerülten nézett ki az ablakon. – Összeszedte Benny rajzait, és Jordan elé tette őket.

– Nem is tudtam, hogy rajzolsz – mondta Jordan, miközben a papírlapokat nézte.

– Nem is én. Ezeket Benny rajzolta. Úgy tűnik, az apja tanította – magyarázta Duane, és Jordan közelebbről megnézte. – Ez az apja, ez itt te vagy, és úgy tűnik, ez az anyja. Szárnyakat rajzolt neki, mert most már angyal. – Jordan-nak ugyanúgy elakadt a szava, mint Duane-nek, miután Benny végzett. – Menj csak, és zuhanyozz le.

Jordan félretette a rajzokat, a válla meggörnyedt, ahogy felállt, és elindult a fürdőszobába.

Duane összeszedte a holmiját, és miután Jordan kijött egy pólóban és egy rövidnadrágban, induláshoz szedelőzködött. – Ott hagytam a napközi részleteit. Reggelre várják Bennyt, és mondtam, hogy szólsz nekik, mikor mész érte. Tudják, hogy tűzoltó vagy, és rugalmasak lesznek veled. – Megnyalta az ajkát, mert az a póló olyan átkozottul szorosan feszült Jordan mellkasán, hogy a mellbimbója kidudorodott, és Jordan lába olyan volt, mint egy fatörzs, ami csak olyan képeket juttatott eszébe, amikről Duane tudta, hogy nem kellene.

– Sajnálom, hogy mogorva voltam, és köszönöm, hogy vigyáztál Bennyre. – Jordan odament, ahol Duane állt, és lassan közelebb lépett. – Nagyon hálás vagyok érte. Csodálatos voltál, hogy megtetted. – Még közelebb lépett hozzá, és Duane érezte, ahogy a forróság sugárzik belőle. A szíve felgyorsult, és gondolkodás nélkül visszatartotta a lélegzetét a várakozásban. Kissé lehajtotta a fejét, tekintete Jordanéra szegeződött, remélve, hogy megcsókolja. A Jordan testéből áradó forróság egyre intenzívebbé vált, és az idő mintha megállt volna. Duane légzése egyre gyorsabbá vált, és minden érzéke felerősödött a dicsőséges várakozásban.

– Mr. Jordan? Visszajöttél.

Benny hangja úgy vágott át a fantáziáján, mint egy megkarcolt lemez, visszarángatva Duane-t a valóságba. Egy lépést hátrált, amikor Jordan megfordult.

Jordan lassan mozdult, tekintete intenzíven szegeződött Duane-re, amíg el nem fordult. – Persze, hogy visszajöttem. Azért harcolok a tüzekkel, hogy az emberek biztonságban legyenek, és amikor végeztem, mindig visszajövök. – A hangjában lévő erő mintha megnyugtatta volna Bennyt.

– Kaptál sütit? – kérdezte Benny.

Jordan leült, és Benny odasietett hozzá. Jordan kitolt egy széket, és maga mellé húzta. Aztán kihúzott egy másikat, és amikor Duane leült, Jordan átnyújtott neki és Bennynek egy-egy sütit. – Nagyon nehéz nap volt, és nagy tűz volt, de segítettem, és nem ért el oda, ahol az otthonotok volt. – Harapott egy falatot, és elmosolyodott. – Ezek nagyon finomak. Pék leszel, ha felnősz?

Benny megrázta a fejét. – Rajzoló akarok lenni.

– Úgy érted, művész... és igen, bármi lehetsz, ami csak akarsz. – Jordan befejezte a sütit, Duane pedig megette a sajátját. – Fejezd be az evést, aztán betakargatlak. Oké? – Benny bólintott és evett. Miután végzett, Jordan megfogta Benny kezét, és a hálószobába vezette, majd néhány perc múlva visszatért. – Már alszik. – Jordan ásított, a fáradtság az arcára volt írva.

– Nekem is mennem kellene. – Duane felállt, és Jordan odament hozzá.

– Régóta vártam erre. – Lehajolt, és az ajkát Duane ajkához érintette. Áramütés futott át rajta, és Jordan nyaka köré fonta a karját, teljes élvezettel viszonozva a csókot.

– Az érzés kölcsönös – suttogta Duaneviszonzásul. Aztán elhúzódott, próbálta összeszedni magát, mert különben úgy mászott volna fel Jordanre, mint egy fára, és berángatta volna a férfit a hálószobájába, és az nem volt jó ötlet. Most nem. Annyi minden megváltozott, és Duane nem gondolta, hogy bármelyiküknek is jót tenne, ha elsietnék a dolgokat. Ha ez valódi volt, akkor egy kis idő segíthetett kibontakozni, és ha ez csak a lelkesedés és a helyzet fellángolása volt, akkor az idő ezt is megmutatta volna. – Azt hiszem, hagynom kell, hogy pihenj egy kicsit. Pár nap múlva beszélünk. Megsimogatta Jordan borostás arcát, majd az ajtó felé indult. Ki kellett jutnia ebből a szobából, különben nem tudta volna rávenni magát, hogy távozzon. Olyan volt ez, mint egy valóra vált álom, de tapasztalatból tudta, hogy az álmok úgy tűnnek el, mint egy buborék, amint felébred. Ezúttal meg kellett győződnie arról, hogy ez az egész valóságos. – Aludj jól. – Elmosolyodott, kinyitotta az ajtót, és lesietett a lépcsőn, majd amikor kint volt, megállt, hogy beszívjon egy kis friss éjszakai levegőt, hogy kitisztítsa a vágytól elhomályosult fejét.

 

 

DUANE a város egyik legapróbb házában élt. A sorház mindössze tizenkét láb széles volt, és úgy hívták, hogy puskás ház, ahol az egyik szoba közvetlenül vezetett a másikba. Duane letette a táskáját az ajtó melletti székre, és a kis étkezőn keresztül a konyhába ment. Még mindig kissé össze volt zavarodva, és határozottan ideges volt Jordan, és a fejében zajló mindenféle nyavalya miatt.

A telefonja egy üzenettel zümmögött, amire válaszolt. Három másodpercen belül megszólalt a telefonja. – Csak most értél haza? – kérdezte Donald. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire tele van a napod.

– Én sem. De átmentem Jordanhoz, hogy megnézzem Bennyt, és bele sétáltam egy kis szituációba. Behívták dolgozni, én pedig Bennyvel maradtam, amíg ő segített egy nagyobb tűz oltásában.

Donald nem válaszolt azonnal. – Tudod, meg kell kérdeznem, hogy mit fog csinálni a jövőben. Nem lehetsz az ügyeletes bébiszittere. És ez megint meg fog történni. Ez a munka része. – Duane hallotta a feszültséget Donald hangjában, és ami még rosszabb volt, tudta, hogy igaza van. Duane ugyanerre gondolt, miközben Jordant várta.

– Tudom. De Benny belekapaszkodott Jordanbe, és ha csak úgy szétválasztom őket, Benny visszazökken oda, ahol akkor volt, amikor Jordan felvette... vagy még annál is rosszabba. Egyértelmű, hogy hatalmas szeparációs szorongása van, és mivel a szülei meghaltak, az egyetlen ember, akibe kapaszkodik, az Jordan. – Sóhajtott egyet. – Meg kell oldanom ezt a helyzetet. – Még a gondolatát is gyűlölte, hogy Bennyt el kell helyeznie valahová, de lehet, hogy sor kerül erre.

– Csak légy óvatos.

– Az leszek – ígérte Duane. – Van egy listám a holnapi teendőkről, többek között el kell intéznem, hogy Benny beiratkozhasson a napközibe, és Jordant be kell íratnom a nevelőszülőknek szóló tanfolyamra. – Amire igazán szüksége volt, az az volt, hogy a munkára koncentráljon, és ne a csókra, ami úgy tűnt, hogy az agysejtjei felét kiégette.

Donald megköszörülte a torkát. – Van valami, amit nem mondasz el nekem? – Elég pontos részletességgel ismerte Duane hátterét.

– Jordan és én egy szobán osztoztunk az egyik nevelő otthonban, ahol voltam. Ő volt az első szerelmem, jobb szó híján. És azóta most láttam először újra, amikor átküldtél, hogy nézzek utána Bennynek. Ennek semmi köze nem volt az elhelyezési döntésemhez. Tudod, milyen nehéz elhelyezni a gyerekeket, akik keresztezik az utunkat, és hajlandó részt venni az oktatáson, hogy nevelőszülői képesítést szerezzen Bennymiatt. Mindketten tudjuk, milyen lehet a rendszer, és Jordan nem akarta ezt Bennynek. A pokolba is, én sem.

– Az én körzetemben ez nem így van – mondta Donald több, mint egy csipetnyi ingerültséggel a hangjában.

– Tudom, hogy szeretjük ezt hinni, és keményen dolgozunk, hogy megelőzzük, de előfordul, és ezt te is tudod. A fenébe is, Bennyvel süteményt sütöttünk ma este. – Duane megköszörülte a torkát. – Ez a kölyök rendkívül tehetséges. Tízéves, és olyan gyönyörű, valósághű portrékat rajzol az emberekről, hogy az lenyűgöző. És mindezt emlékezetből csinálja. Azt mondta, az apja tanította. – Ismét elgondolkodott, vajon ki lehet Benny apja. – A rendőrség még mindig dolgozik azon, hogy felkutassa a családját, de nem tudom, hogy ez az ügy mennyire kiemelt fontosságú, tekintve, hogy az apja meghalt, és természetes halállal halt meg.

– Oké, először a munkával kapcsolatos dolgok. Készítsetek elő mindent, aztán nézzétek meg, hogy Benny elkísér-e titeket a faházba, ha úgy gondoljátok, hogy az jó lesz. Ha nem, akkor talán egyedül mész, és meglátod, mit találsz.

– Már voltam ott, és hoztam Bennynek néhány ruhát és játékot. Nem láttam semmit, vagy legalábbis nem tudtam, mit keressek.

– Akkor néhány nap múlva vidd fel újra Bennyt, hogy összeszedje a holmiját, most, hogy az apja nincs a faházban. Menj Jordannal, és próbáld meg kideríteni, amit csak tudsz. Ha lehetséges, meg kell találnunk a legközelebbi hozzátartozókat.

– Rendben. – Duane tudta, hogy ez következik.

– Jó. Most a baráti beszélgetés következik. Hogy állsz ezzel az egésszel? Mit gondolsz arról, hogy újra találkozol vele? – kérdezte Donald, és Duane belesüppedt a nappali egyik kényelmes foteljébe.

– Nem tudom. A vele való találkozás felszínre hozta ezeket a régi érzéseket, és nem tudom, hogy ezek a múlt árnyai vagy valódiak. Úgy tűnik, Jordan ugyanígy van, és nem vagyok biztos benne, hogy ő is ugyanabban a zűrzavarban van-e, mint én. Bonyolult, és mégis rohadtul egyszerű. – Sóhajtott, és lehunyta a szemét. – Tudom, hogy adnom kell magamnak egy kis időt, és meglátjuk, mi történik. Nem fogok két lábbal beleugrani, hanem csak lassan haladok. Gondolom, az idő majd megmutatja, mi az igazi, és mi nem. Addig is teszem a dolgom.

– Oké. Csak maradjon tiszta a fejed, és hozd meg azokat a döntéseket, amelyek Bennynek és magadnak is megfelelőek. Azt is mondom, tartsd be a szabálykönyvet. Ne hajlítsd meg a dolgokat azért, mert így érzel Jordan és Benny iránt. – Tiltakozás ült a nyelve hegyén, de Donald megelőzte. – Te a szívedre hallgatsz. Ettől vagy jó a munkádban. A legkeményebb gyerekeinkkel dolgozol, és csodálatos munkát végzel. És ezt a múltad miatt teszed. Én csak azt mondom, hogy a döntéseid legyenek megalapozottak, és alapuljanak a részleg politikáján, és azon, hogy mi a legjobb a gyerekeknek, oké?

– Tudom. – Amit Donald mondott, annak volt értelme, és talán Duane-nek szüksége volt rá, hogy ezt hallja, hogy kihúzza a fejét a felhőkből. – És így fogok tenni. Köszönöm. Szólok, ha megtudok még valamit Benny családjáról.

Duane letette a telefonját a dohányzóasztalra, és hátradőlt a székben, kinyújtóztatta a lábát. Azt kívánta, bárcsak rájönne, mi zajlik benne. Nem volt az a fajta ember, aki ilyen gyorsan a szélnek dobja az óvatosságot, és hagyja, hogy a szíve megdobbanjon valakiért. A randevúzásai és kapcsolatai mindig kudarccal végződtek. De Jordannel minden más volt, és ez így helyesnek tűnt. Talán ezért is tűnődött Duane azon, hogy ez az egész talán csak a képzelete szüleménye lehet. Soha semmi nem sikerült neki ilyen könnyen. Persze nem fog válaszokat találni, ha itt ül a székben, és úgy pörgeti a gondolatait, mintha valami hörcsögkerékben ülne. Feltápászkodott, lekapcsolta a villanyt, és elindult az ágyba. Remélhetőleg reggelre majd választ kap.